Fulladásos halál vár a kortárs táncra?

Hamvay Péter @ Népszava
2007. November 9.

A Frenák Pál Társulat új bemutatója, az Instinct a Trafó színpadán

Ma lesz a kőszínházi premierje a Frenák Pál Társulat Instinct (Az ösztön) című előadásának a Trafóban. Az idei Sziget Fesztiválon debütált darab kapcsán beszélgettünk a koreográfussal a kortárs táncművészet helyzetéről, melynek aktualitását az is adta, hogy ma ért véget a színházi törvény szakmai vitája. A társulat által a kulturális tárcának eljuttatott javaslatban többek között szerepel, hogy a színháztámogatás ötödét fordítsák a független szférára és a pályázatok elbírálásánál pontrendszer működjék.

Megkértük Frenák Pál világhírű táncost, koreográfust, szóljon néhány szót a készülő színházi törvény koncepciótervezetéhez. Annál is inkább, mert nemrégiben a törvény előkészületeit gondozó szakállamtitkárnak szóló – érdemi válasz nélkül maradt – levelében kérdezett rá a szféra legégetőbb kérdéseire. Frenák a törvény koncepciójának sűrűn jegyzetelt példányával érkezik. Próbálunk is beszélni konkrét kérdésekről, de aztán egyszer csak félretolja a paksamétát, és azt mondja: „Sajnos a tervezet nem tartalmaz egyetlen olyan kérdést sem azok közül, amelyek engem mint társulatvezetőt foglalkoztatnak”. A színházi törvény mellé egy külön tánctörvényre lenne szükség, hogy a terület speciális kéréseit tisztázza – fogalmaz a művész –, de leginkább politikai akaratra, amely arra törekszik, hogy megújítsa a hazai táncéletet, mert ha így megy tovább, olyan szürkeség fog uralkodni Magyarországon e téren, hogy senki sem lesz kíváncsi ránk – mondja Frenák Pál. Ő csak tudja, hiszen aligha van olyan kortárs táncot bemutató színház, fesztivál ahová ne hívnák társulatát.

„Külön kell választani a kortárs táncot a tánc egyéb műfajaitól, mert félek, a folktól és a balettól nem látszik ez a szféra.” S valóban, az Állami Népi Együttes, a Honvéd Táncszínház vagy az Opera balettkara mellett eltörpül az az összeg, amely a kortárs táncra jut. Ezért Frenákék azt javasolják, a színházaknak jutó normatív támogatás ötödét a függetlenek kapják. „Amíg ez nem történik meg – véli Frenák –, addig a szakma tovább marakodik a szűkülő állami forrásokon, s rosszabb érdekérvényesítők csak a nagyvadak jóllakottságában vagy jóindulatában bízhatnak”. A Franciaországban karriert csinált táncos-koreográfus a gall példát ajánlja. Francois Mitterrand legendás kultuszminiszterére, Jack Langra hivatkozik, aki fellendítette nemcsak a táncművészetet, hanem számos más társművészetet azzal, hogy mintegy 16 regionális koreográfi a-központot hozott létre országszerte. A központok önállóak, háromévente mindössze két premiert kell tartaniuk, így mód van társulatépítésre és oktatásra is. A fi nanszírozásában az állam, a megye, a régió egyaránt részt vállal. A központokat neves, karizmatikus alkotók vezetik. Pontosabban a központok az alkotók köré szerveződtek. „A minisztériumnak volt bátorsága kiválasztani a táncéletet megújítani képes alkotókat, s nem bújt kuratóriumok egyenlősítő, mindenkinek (közel) egyformán csepegtető, a középszert tápláló mentalitása mögé” – hangsúlyozza a művész. „Bátorság nélkül nincs sem művészet, sem politika” – teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy Magyarországon megvalósítható-e mindez, azt válaszolja: „Lehet, hogy naiv vagyok, de azt hiszem, a kulturális politika célja a minőség létrehozása” – közbevetésünkre, hogy a kiszámíthatóság, a botránymentesség és a méregdrága intézményrendszer fenntartása éppígy követendő érték lehet a politika számára, a koreográfus azt válaszolja: „Ez nem vallana távlati gondolkodásra, pedig strukturális és személyi változások nélkül lassan megfulladunk”. Frenák Pál szerint Magyarországon kettő-négy a franciához hasonló kortárs koreográfi ai központot lehetne létrehozni. Kovács Gerzson Péter, Kun Attila, Horváth Csaba például alkalmasak volnának egy-egy ilyen központ vezetésére. Elképzelhető volna, hogy kőszínházak fogadjanak be független társulatokat, helyet és támogatást biztosítva számukra.

A színházi törvénynek vagy a tánctörvénynek rendelkeznie kellene egy dinamikusabb színházi struktúráról, véli a szakember, a támogatási rendszert kiszámíthatóbbá, átjárhatóbbá kellene tenni. Az első szinten helyezkednének el az egy-egy projektre támogatást kapó társulatok, ezután következnének az állandó állami támogatásra érdemesek. A már bizonyított, többéves múlttal, nemzetközi reputációval rendelkező együtteseknek pedig hároméves – megújítható – szerződés alapján garantálni kellene a működési támogatást. Mindehhez világos kritériumrendszerre volna szükség vagy egyedi miniszteri döntésre. A támogatást osztó kuratóriumokban nem ülhetnek csak táncosok és koreográfusok – hangsúlyozza Frenák. „Egyrészt, mert a magyar szcéna szűk, nincsenek igazán független szakemberek, a legtöbben intézményekhez kötődnek, esetleg épp vezetik azokat, másrészt a kortárs tánc nem egy akadémikus kottából játszik, egy fi lmrendező, fotóművész vagy képzőművész épp olyan hiteles döntést hozhat e tekintetben, mint egy negyvenéves szakmai múlttal rendelkező balettművész, a pártatlanságában meg személy szerint még jobban bízom” – teszi hozzá Frenák Pál. A művész azt reméli, hogy néhány kollégájával a közeljövőben megalapítandó Független Koreográfusok Társasága segít a szakmán belül és a döntéshozókkal szemben is kivívni a kortárs tánc érdekeit.

Herr Freud, szabad egy táncra?

Az Instinct Frenák Pál koreográfus és Helmut Oehring német zeneszerző közös műve, mely az ösztön primitív, érzéki és animális jelentéssel bíró fogalmát rehabilitálja. A koreográfus számára az ösztön egy erős kötelék: mély, pozitív és megmagyarázhatatlan belső hallás, egyensúly, váz, amely által képesek vagyunk megmaradni a határvonalon.

InTimE - Artist's Diary

2013/10 @Auditorium

I am a choreographer, I have been creating pieces for 25 years now with my French-Hungarian company and I am still enjoying trying to figure out my place in the creation process. How it goes exactly inside of me, how can I decide in a piece like InTimE, where certain elements are needed, and others are not? What do I base my decisions on? It is truly not easy to explain.

I believe that we have an instinctive self in our own selves – or at least I have in my mine – which becomes dominant in given circumstances. If I were to consciously analyse something, I might end up doing it completely differently. Maybe it’s strange, but - if I worked with a rational mind, and used measured, logical steps to choreograph, then my pieces would probably be polite and kind, my dancers would present themselves on stage according to certain social conventions, and the audience would fall asleep or just would loose that precious attention and deep involvement that they usually have when they watch our pieces… So instead I trigger something and then I get lost in it. As if I’m in a maze for a time. And what is the driving force of all this? Artists are like animals, ears twitching, listening all-the-time, always turning, ready for the impulse to go after something. Yes, this deeply instinctive layer is needed, and one needs to let go, when the finest micro vibrations come to life … I am like this. But how things are decided, like what will finally go where, I can’t explain exactly.

Though there is always an important idea, a strong impression and intention, something physical and central to start with – like the main topic and the red sofa in InTimE. I was inspired by the colourful and confusing complexity of human relationships, the question of being similar and being different, the real quality of the connection, the illogically organic characteristic of our relationships, the relationships between men and women, men and men, women and women… but I knew I wanted to create something scenographically constructed to be used not just a symbol but also a physical entity in space that affects all the movements on stage. In InTimE the movement material is based on the intense, frontal, direct connection between the dancers. And the huge sofa became – as a “stage in stage” sign – the physical metaphor of all our emotional boundaries and obstacles. Sure, it was important to have something easy to connect with. It is a furniture, part of our lives, standing lonely in our living rooms, observing all our secrets and private lives, but in InTimE it sometimes acts like a wall, wall of our fears and questions, that we bump into, that we want to climb over. And sometimes it is an island, a shelter to hide away to find some intimacy, to find a safe place to arrive and stay calm and relaxed.

Yes, InTimE is physical, sexual and sometime seems to be provocative, but for me it talks about the fusion of people without limits. Being naked might be provocative for somebody, but I find more exciting to denude our soul, showing the human body in its pure perfection is just a tool to create a deeper layer of meanings. It might be true that my works are revolutionary, perhaps yes. They are definitely organic, sometimes erotic, always pulsating, physical and rather dynamic, they open up an associative word, where the spectator has his or her own responsibility to go deeper, understand more and connect the stage with his or her own life. It is all about the creative energy which basically comes from the capacity of being present, being there and comes from strong the attention towards each other.

Beszél a test

Frenák Pál @ Fidelio
2009. november

Szokták mondani, hogy a táncosok azért táncolnak, mert könnyebben mozogják le gondolataikat, érzéseiket, mint fogalmazzák hang-beszéddé. Ez hatványozottan igaz rám, aki siketnéma szülők gyermekeként sokkal otthonosabban mozgok a testbeszédben.

Talán furcsán hangzik – mozgásban figgyék el, nem lenne az -, de van testbeszéd-kényszer is. Ha nem lenne, akkor nem születne ennyi koreográfia sem. Valószínűleg én is szenvedek ebben a betegségben, szinte minden évben új darabbal állok elő. Az elején nincs több, mitn egy hang, egy érzet, egy gondolatfoszlány foszlánya. Én pedig elindulok ezután a sejtés után, mint egy vad, aki szimatot fog. A víziót, az érzést, a megfoghatatlant kell valahogy valósággá gyúrnom – emeberi testekből. Táncosokkal dolgozom, eleven emberi lényekkel, akiknek – akárcsak nekem – minden egyes alkalommal meg kell tapasztalniuk, hogy mennyit bír el a testük, és mennyit az az eleven lény, akik ők maguk. Anyaggá kell alakítanom az anyagtalant, de a másik ember mégsem puszta nyersanyag, hanem alkotótárs, akinek jelenlétére szükségem van: akinek én mutatom magamat, és aki nekem mutatja magát. Hibáa mozgok otthonosan a testbeszédben, újra és újra meg kell találnom azt a mozdulatsort, azt a kompozíciót, azt az erőt, azt a lendületet, amely pont úgy és akkor és addig...

Idén tíz éves a francia-magyar társulatom, ezen alkalomból Péter Mártának köszönhetően megjelenik egy könyv rólam, a munkáimról, a társulatról, mely a hanggal beszélők számára is bepillantást enged az én hangok nélküli világomba, olvasható szöveggé alakítja sajátos testbeszédemet.

Erre az elmúlt tíz évre én is visszanézek. Az idő testen hagyott nyomai számomra még szembetűnőbbek. Visszanézek erre az egy évtizedre, és meglepődöm, kétségbeesek, újragondolok, újraformálok. Mert nincs más eszközöm. Minden egyes alkalommal újra kell kezdenem, az alapoktól. Most éppen hét táncossal... Dolgozunk, formáljuk a testet, keressük a mozdulatot, engedünk a testbeszéd kényszerének. Az eredmény novemberben lesz látható a Művészetek Palotájában.

Légy hű magadhoz!

Szentgyörgyi Rita @ Elixír
2016. november/december

Frenák Pál
táncművész

Negyven éve vagyok táncos-koreográfus. Negyven évig képes voltam nem eladni a lelkemet, most már valószínűleg nem is fogom. Mindig hű maradtam magamhoz.

Nagyon korán megéreztem, hogy mit jelent a magamhoz való hűség. Gyerekkoromban állami nevelőintézetbe kerültem. Ki voltunk szolgáltatva az éhségnek, az árulásnak, ezért nagyon gyorsan meg kell tanulni: vagy hű maradsz, vagy feladod. Ragaszkodtam a szeretetérzéshez, annak ellenére, hogy elhagytak. Megfogadtam, nem fogom megutálni az anyámat, mert az intézetben hagyott.

Lehet, hogy a táncszakmában néha keményen odamondtam egyeseknek, de mindenki elé odaálltam, és bocsánatot kértem. Megesett, hogy valaki azt mondta, soha többé nem akarlak látni. Néha ma is találkozom az illetővel, és akkor megkérdezem tőle, megbocsátottál-e, azt feleli, már mindegy. De nekem ez is fontos ahhoz, hogy tovább éljek.

Az önmagamhoz való hűség azt jelenti, hogy van egy belső hitem. Nem felejtettem el, honnan jövök. Némely művész kollégámon viszont látom, hogy nincs a testében. Látok egy fejet, ami nem illik a testhez, vagy érzékelek egy gondolkodást, ami nem illik a fejhez.

A lélek koreográfusa

Ferch Magda @ Magyar Nemzet
1999. május 29

Frenák Pál kísérleti előadásainak sorozata a Trafóban

Mintha stilizált madarak röpködnének a színpadon. Puha és szögletes, groteszkbe forduló mozdulatok. Egy sajátos jelbeszédből kiboruló táncnyelv. A tizenöt éve Franciaországban élő Frenák Pál és itthoni táncosai - Juhász Kata, Hatvani Zsolt, Gergely Attila, Zambrzycki Adám -, valamint Christine M erli ma este mutatkoznak be először Savanyú és zöld című kísérleti - még nem kész, minden este alakuló - produkciójukkal a Trafóban, a Kortárs Művészetek Házában a Soros-alapítvány támogatásával. Ezen az estén hallássérülteknek táncolnak, akikkel művészi és pedagógiai együttműködést szeretnének kiépíteni. Még négy este: 30-án, 31-én, 1-jén és 2-án láthatja őket a közönség. Köszönhetően annak, hogy Frenák Pál többéves küzdelem után végre kapott támogatást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától arra. hogy megszervezzen egy magyar táncosokból álló együttest. Azaz hogy 1989-ben megalapított saját társulatát kibővítse magyar művészekkel, hogy ők is megtanulhassák azt, amit a mellette felsorakozó nemzetközi csapat tud. Ezzel a kibővített társulattal szeretne 2000-re, majd 2001-re, amely Franciaországban a magyar kultúra éve lesz, közös produkciót létrehozni.

A hazalátogató koreográfustáncos az idén márciusban két előadásban adta elő a Trafóban gyermekkori élményeit. feldolgozó, Vadócok című darabját, amelynek tavaly a Petőfi Csarnokban volt az ősbemutatója. Aki látta őket, aligha szabadult ennek a testben-lélekben megszenvedett, felkavaró darabnak a hatásától, amelyet Peter B rook párizsi színházában, a Bouffes du Nord- ban is sikerrel adtak elő.

Koreográfiái megalkotásakor mindig arra törekszik, hogy táncosai egy adott keretben szabadon mozoghassanak - meséli. A feladat az, hogy élni is tudjanak ezzel a lehetőséggel. Frenák Pál számára a technika csupán ábécé, nélkülözhetetlen alap, de nem öncél. Az érdekli, mit ad a táncos önmagából, nem az, amit technikailag meg tud csinálni. Az a folyamat, amelyben az organikus mozgás során, a tér-idő-energia egymásra hatásából megszületik a mozdulat. Lételeme a tánc. Hogy mi mindenen ment keresztül, arról ma sem szívesen beszél. Siketnéma édesanyja, akitől sok szeretet kapott, amíg édesapja halála után el nem vitték tőle intézetbe hét testvérével együtt, művészlétét is meghatározta. Frenák Pál a siketnémák szűk térbe korlátozott, gazdag jelrendszerét fejlesztette ki a táncban, tágra nyitott térben. Franciaországi társulatának tagjaival villanásnyi mozdulatokból is értik egymást. Ki nem mondott, de mindig megfogadott jelszavuk: csak hazudni nem szabad.

A kisfú, aki volt, ma kiegyensúlyozott, sikeres ember. Az a fajta, akiről azt mondják: „kisugárzása van”. Jeszenszky Endrénél kapott klasszikus képzést, majd a párizsi Gamier Operában Gilbert M ayertől. Modem táncot Francois Dupuis-tól, Karíné Wenertől, Ramseyertől, Peter Goss-tól - és persze Janin Charrat-tól tanult, aki annak idején B éja rt-tis elindította. Azóta Frenák Pál bejárta a világot, tanított és tanít Franciaországtól Jekatyerinburgon át Japánig sok helyen. Nemrégiben tért haza Kiotóból, ahol a Francia Kulturális és a Francia Külügyminisztérium pályázatának nyerteseként dolgozhatott öt hónapig a Villa Kuzsojamában (ami olyan rangú művészeti központ, mint a Villa Médicis, az olaszországi Francia Intézet), és itt legalább tíz életet élt, amint mondja. Találkozott a japán butó tánc egyik stílusirányzatának alapítójával, a 94 éves Ono Kazuó-val. Tanított Yokohamában, Tokióban, Szendaiban, Szappo- róban és a Kiotói Egyetemen, ahova vissza is hívták. Az itt tanító pszichológusprofesszor, a Villa Kuzsojama tanácsadója az ő videóit használja előadásain a tudatos és tudat alatti munka szerves összeforrásának illusztrációjaként, és csábítja Tokióba is. Japán művészek beszélnek róla a legnagyobb elismeréssel, mondván: azt hitték, ilyen mozgásra csak a butó táncosok képesek.

A támogatás, amellyel most elkezdhette a munkáját, csupán néhány hónapra elég. Ennyi idő alatt a magyar művészek épphogy ráérezhetnek erre a táncnyelvre, amelyet a világon mindenütt nagy elismeréssel illetnek, de nálunk még kevésbé ismert. Azon a szinten, ahova a tánc nemzetközi szakértői szerint Frenák Pál elérkezett, már Magyarországon sem munkájának létjogosultságát, művészi értékeit kellene bizonygatni. Jó volna, ha magyar társulata jövőjét folyamatos támogatással biztosítani lehetne. Amikor hazalátogat második hazájából, ahol Párizsban építész-díszlettervező feleségével és gyermekével él, semmi mást nem akar, csak azt, hogy ha egyszer végre eltűnt a vasfüggyöny, ha átjárhatóvá váltak a határok, tanuljanak egymástól azok, akik kíváncsiak egymásra.

Frenák Pál koreográfus eredetkeresése

Farkas Tímea @ Magyar Nemzet
2000. december 15

A japán buto művészettől a mély önmmegismerésig

Utoljára láthatják Frenák Pál és társulata Tricks and Tracks című táncprodukcióját azok, akik a következő napokban (péntektől hétfőig) ellátogatnak a Trafóba.

A Párizsban élő magyar származású művész süketnéma szülők gyermekeként állami gyerekintézetekben nevelkedett. Eddigi koreográfiáiban is indíttatásának erős lenyomatai lelhetők fel. A nonverbális kommunikáció a Tricks and Trackstől eltérően narratív darabok színre állítására ösztönözte. Frenák az ember eredendő, tudat alatt rejtőző világát kutatva jutott el a japán butoh művészetéig, amelynek elemeit óhatatlanul beleszőtte lelkeket boncoló alkotásába. „A Tricks and Tracks az extázisig felpörgetett darab, de a spirálrendszerű mozgásanyag akkor hozza felszínre a butoh elemeket, amikor már látszólag nem történik semmi - fogalmazott Frenák Pál. - A minimális megjelenítés célja a maximális feszültség megteremtése, a primitív népeket jellemző transzállapot létrehozása.”

A koreográfus munkásságát az állandó keresés jellemzi. Japánban töltött időszaka alatt a végletekig modernizált világ ősi hagyományokkal való együtt létezése keltette fel érdeklődését. „A kötetlen szövésű táncképek sorozatából álló előadás a mélyebb önmegismerésre is lehetőséget ad. Nemcsak a butoh kristálytiszta mozgásvilága, hanem a darab szabad, improvizatív jellege is hozzásegített, hogy a narratív táncprodukcióktól elszakadva az egyén belső történéseit figyeljem, az egyén egyénhez való viszonyát, a különböző, de ősi, vagyis mindannyiunkat jellemző létezések egymásra hatását fogalmazzam meg.”

Az ember ősi állapota a meztelenség. Ez indokolja azt, hogy a Compagnie Frenák Pál majd mindegyik darabjában jelen van - miként azt az alkotó állítja, nem erotikus célzattal -, maga valójában a pucér test. „A nyersanyaghoz akarok visszanyúlni, az ősi létezéshez, a természetes mozgásrendszerek összekötése a célom. Alkotótársaimmal jobbára közösen dolgozzuk ki a mozgást, előtte azonban konkrét anyagot adok a számukra. Ebből a táncosnak azt kell kivennie, amellyel a mondanivalót képes kifejezni. Az idő múlásával azonban mindannyian tapasztalatokkal gyarapodunk, tehát szinte elképzelhetetlen, hogy a keretében egyébként változatlan darab estéről estére reprodukálja magát minden részletében.”

A társulati alkotómunkáról így vall az együttesvezető: elsősorban nem az a fontos, hogy technikailag mennyire kvalifikált a táncos, hanem az: teste és szelleme eggyé tud-e válni. A táncosnak olyan mozgáskultúrával kell rendelkeznie, hogy képes legyen természetes mozgásrendszereket létrehozni.

A kultúra 50 arca – Frenák Pál

Fidelio
2017

A nyelv nem csupán befolyásolja, de meg is határozhatja létünket. Frenák Pál esetében különösen igaz ez, hiszen a táncos-koreográfus szülei siketnémák voltak, így az első elsajátított nyelv számára a jelnyelv lett, ami egy erősen mimikus, gesztikus, a verbalitás helyett a testre hangsúlyt helyező, pontosságot és erős koncentrációt igénylő kifejezésmód. Ám míg a siketek és nagyothallók leginkább a kézfejüket használják, Frenák már egészen korán, előadóművészi pályája előtt a teljes testével kommunikált, és erre a tapasztalatra táncosként, koreográfusként tudatosan épített. A nyelv nem csupán az előadásai formáján, de tartalmán is nyomot hagy, amennyiben az élet bármely területét érintő másság iránti szenzibilitásról beszélünk.

Frenák Pál útkeresésében fontos szerepet játszott a mesterének is tekintett Jeszenszky Endre, továbbá a Párizsban megismert Limón-és Cunnigham-technika, ám a táncon kívüli világ is, a társművészetek, Francis Bacon, Gilles Deleuze munkássága, de különösen a térhasználathoz kapcsolódó építészet és design járult hozzá ahhoz, hogy új, számára érvényes színpadi kifejezésmódokat találjon. Az európai kultúra mellett erősen inspirálta a japán vizuális és előadó-művészet, különösen a több munkájában is megjelenő butoh.

Az 1989-ben alapított, 1999 óta párizsi-budapesti székhellyel, vegyes nemzetiségű társulattal működő Companie Pal Frenak névadójaként kulcsszava a figyelem, a nyitottság, a radikálás érzékenység, fő filozófiája az intergráció. „Az én együttesem tagjainak nem ’megfelelni’ kell, nem technikából dolgoznak. Mindenben darabomban belső utazást kell végigjárniuk, filmeket nézünk, beszélgetünk” (hvg.hu, 2015). Magyar, francia, jelnyelv, újcirkusz, színház, építészet, kortárs zene, divat, jelmez, meztelenség, néptánc, cselgáncs, tradicionális izlandi birkózás, boksz – mindig a megfelelő arányban, mindig a tartalomnak megfelelően. Nem véletlen, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adományozta Moholy-Nagy díjat az indoklás szerint „európai szemléletmódjával, műfaji határokon túlmutató, integráló alkotói hozzáállásával” érdemelte ki. Alkotóként kitüntették a táncszakma Harangozó-, Lábán Rudolf-és Imre Zoltán-díjával, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, kultúraközvetítő tevékenységéért és a magyar táncművészet nemzetközi megismertetéséért Hevesi Sándor-díjjal. Mindezeken túl társulatvezetőként a fiatal táncosgeneráció képzését kiemelt fontosságúnak tekinti.

Nyers, erőteljes fizikalitású előadásai nem csupán az esztétikum vagy az érzékiség mentén értékelhetőek – sőt, Frenák a test nyelvén beszél nemi és társadalmi szerepekről, nők és férfiak közti harcokról, külső és belső megfelelési kényszerekről, agresszióról, elfojtott, kordában tartott és kirobbanó ösztönökről, előítéletekről, magunkban és magunk köré épített falakról. Előadásai e szempontból igazán politikusak, hiszen a társadalmat alapvetően formáló elvekre és normákra fókuszálnak.

„Alkotóként mindig ott munkál a félsz, hogy nem tudunk továbblépni, nem tudunk újat mondani. Azt tapasztalom a kor előrehaladtával, hogy egyre többet kell dolgozni azért, hogy azt a kevés lényeget, azt a letisztult lelkületet elérjük és megmutassuk” – vallott egy alkalommal. Frenák pedig dolgozik. Új produkciókat hoz létre, régieket dolgoz át és helyez új kontextusba. De továbbra sem állít, mindig csak kérdez, együttgondolkodásra – vagy akár színpadi együtt-táncolásra – hívva a nézőket. Akik között komplex művészeti és oktatási programjuknak köszönhetően egyre több középiskolás és hátrányos helyzetből érkező fiatal, de a Szigeten való rendszeres fellépéseiknek köszönhetően is a szokásostól eltérő közönséggel szintén párbeszédbe tudnak elegyedni. Társadalmi felelősségvállalása érinti a mentálisan vagy fizikálisan sérült embereket, magánéleti indíttatása miatt kiemelten kezelve a siketeket és nagyothallókat, ezen a területen is innovatív képzési és rehabilitációs programok megvalósítására törekszik.

Forrás: https://fidelio.hu/tanc/a-kult50-bemutatja-frenak-pal-4498.html