Fulladásos halál vár a kortárs táncra?

Hamvay Péter @ Népszava
2007. November 9.

A Frenák Pál Társulat új bemutatója, az Instinct a Trafó színpadán

Ma lesz a kőszínházi premierje a Frenák Pál Társulat Instinct (Az ösztön) című előadásának a Trafóban. Az idei Sziget Fesztiválon debütált darab kapcsán beszélgettünk a koreográfussal a kortárs táncművészet helyzetéről, melynek aktualitását az is adta, hogy ma ért véget a színházi törvény szakmai vitája. A társulat által a kulturális tárcának eljuttatott javaslatban többek között szerepel, hogy a színháztámogatás ötödét fordítsák a független szférára és a pályázatok elbírálásánál pontrendszer működjék.

Megkértük Frenák Pál világhírű táncost, koreográfust, szóljon néhány szót a készülő színházi törvény koncepciótervezetéhez. Annál is inkább, mert nemrégiben a törvény előkészületeit gondozó szakállamtitkárnak szóló – érdemi válasz nélkül maradt – levelében kérdezett rá a szféra legégetőbb kérdéseire. Frenák a törvény koncepciójának sűrűn jegyzetelt példányával érkezik. Próbálunk is beszélni konkrét kérdésekről, de aztán egyszer csak félretolja a paksamétát, és azt mondja: „Sajnos a tervezet nem tartalmaz egyetlen olyan kérdést sem azok közül, amelyek engem mint társulatvezetőt foglalkoztatnak”. A színházi törvény mellé egy külön tánctörvényre lenne szükség, hogy a terület speciális kéréseit tisztázza – fogalmaz a művész –, de leginkább politikai akaratra, amely arra törekszik, hogy megújítsa a hazai táncéletet, mert ha így megy tovább, olyan szürkeség fog uralkodni Magyarországon e téren, hogy senki sem lesz kíváncsi ránk – mondja Frenák Pál. Ő csak tudja, hiszen aligha van olyan kortárs táncot bemutató színház, fesztivál ahová ne hívnák társulatát.

„Külön kell választani a kortárs táncot a tánc egyéb műfajaitól, mert félek, a folktól és a balettól nem látszik ez a szféra.” S valóban, az Állami Népi Együttes, a Honvéd Táncszínház vagy az Opera balettkara mellett eltörpül az az összeg, amely a kortárs táncra jut. Ezért Frenákék azt javasolják, a színházaknak jutó normatív támogatás ötödét a függetlenek kapják. „Amíg ez nem történik meg – véli Frenák –, addig a szakma tovább marakodik a szűkülő állami forrásokon, s rosszabb érdekérvényesítők csak a nagyvadak jóllakottságában vagy jóindulatában bízhatnak”. A Franciaországban karriert csinált táncos-koreográfus a gall példát ajánlja. Francois Mitterrand legendás kultuszminiszterére, Jack Langra hivatkozik, aki fellendítette nemcsak a táncművészetet, hanem számos más társművészetet azzal, hogy mintegy 16 regionális koreográfi a-központot hozott létre országszerte. A központok önállóak, háromévente mindössze két premiert kell tartaniuk, így mód van társulatépítésre és oktatásra is. A fi nanszírozásában az állam, a megye, a régió egyaránt részt vállal. A központokat neves, karizmatikus alkotók vezetik. Pontosabban a központok az alkotók köré szerveződtek. „A minisztériumnak volt bátorsága kiválasztani a táncéletet megújítani képes alkotókat, s nem bújt kuratóriumok egyenlősítő, mindenkinek (közel) egyformán csepegtető, a középszert tápláló mentalitása mögé” – hangsúlyozza a művész. „Bátorság nélkül nincs sem művészet, sem politika” – teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy Magyarországon megvalósítható-e mindez, azt válaszolja: „Lehet, hogy naiv vagyok, de azt hiszem, a kulturális politika célja a minőség létrehozása” – közbevetésünkre, hogy a kiszámíthatóság, a botránymentesség és a méregdrága intézményrendszer fenntartása éppígy követendő érték lehet a politika számára, a koreográfus azt válaszolja: „Ez nem vallana távlati gondolkodásra, pedig strukturális és személyi változások nélkül lassan megfulladunk”. Frenák Pál szerint Magyarországon kettő-négy a franciához hasonló kortárs koreográfi ai központot lehetne létrehozni. Kovács Gerzson Péter, Kun Attila, Horváth Csaba például alkalmasak volnának egy-egy ilyen központ vezetésére. Elképzelhető volna, hogy kőszínházak fogadjanak be független társulatokat, helyet és támogatást biztosítva számukra.

A színházi törvénynek vagy a tánctörvénynek rendelkeznie kellene egy dinamikusabb színházi struktúráról, véli a szakember, a támogatási rendszert kiszámíthatóbbá, átjárhatóbbá kellene tenni. Az első szinten helyezkednének el az egy-egy projektre támogatást kapó társulatok, ezután következnének az állandó állami támogatásra érdemesek. A már bizonyított, többéves múlttal, nemzetközi reputációval rendelkező együtteseknek pedig hároméves – megújítható – szerződés alapján garantálni kellene a működési támogatást. Mindehhez világos kritériumrendszerre volna szükség vagy egyedi miniszteri döntésre. A támogatást osztó kuratóriumokban nem ülhetnek csak táncosok és koreográfusok – hangsúlyozza Frenák. „Egyrészt, mert a magyar szcéna szűk, nincsenek igazán független szakemberek, a legtöbben intézményekhez kötődnek, esetleg épp vezetik azokat, másrészt a kortárs tánc nem egy akadémikus kottából játszik, egy fi lmrendező, fotóművész vagy képzőművész épp olyan hiteles döntést hozhat e tekintetben, mint egy negyvenéves szakmai múlttal rendelkező balettművész, a pártatlanságában meg személy szerint még jobban bízom” – teszi hozzá Frenák Pál. A művész azt reméli, hogy néhány kollégájával a közeljövőben megalapítandó Független Koreográfusok Társasága segít a szakmán belül és a döntéshozókkal szemben is kivívni a kortárs tánc érdekeit.

Herr Freud, szabad egy táncra?

Az Instinct Frenák Pál koreográfus és Helmut Oehring német zeneszerző közös műve, mely az ösztön primitív, érzéki és animális jelentéssel bíró fogalmát rehabilitálja. A koreográfus számára az ösztön egy erős kötelék: mély, pozitív és megmagyarázhatatlan belső hallás, egyensúly, váz, amely által képesek vagyunk megmaradni a határvonalon.