A lélek koreográfusa
Ferch Magda @ Magyar Nemzet
1999. május 29
Frenák Pál kísérleti előadásainak sorozata a Trafóban
Mintha stilizált madarak röpködnének a színpadon. Puha és szögletes, groteszkbe forduló mozdulatok. Egy sajátos jelbeszédből kiboruló táncnyelv. A tizenöt éve Franciaországban élő Frenák Pál és itthoni táncosai - Juhász Kata, Hatvani Zsolt, Gergely Attila, Zambrzycki Adám -, valamint Christine M erli ma este mutatkoznak be először Savanyú és zöld című kísérleti - még nem kész, minden este alakuló - produkciójukkal a Trafóban, a Kortárs Művészetek Házában a Soros-alapítvány támogatásával. Ezen az estén hallássérülteknek táncolnak, akikkel művészi és pedagógiai együttműködést szeretnének kiépíteni. Még négy este: 30-án, 31-én, 1-jén és 2-án láthatja őket a közönség. Köszönhetően annak, hogy Frenák Pál többéves küzdelem után végre kapott támogatást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától arra. hogy megszervezzen egy magyar táncosokból álló együttest. Azaz hogy 1989-ben megalapított saját társulatát kibővítse magyar művészekkel, hogy ők is megtanulhassák azt, amit a mellette felsorakozó nemzetközi csapat tud. Ezzel a kibővített társulattal szeretne 2000-re, majd 2001-re, amely Franciaországban a magyar kultúra éve lesz, közös produkciót létrehozni.
A hazalátogató koreográfustáncos az idén márciusban két előadásban adta elő a Trafóban gyermekkori élményeit. feldolgozó, Vadócok című darabját, amelynek tavaly a Petőfi Csarnokban volt az ősbemutatója. Aki látta őket, aligha szabadult ennek a testben-lélekben megszenvedett, felkavaró darabnak a hatásától, amelyet Peter B rook párizsi színházában, a Bouffes du Nord- ban is sikerrel adtak elő.
Koreográfiái megalkotásakor mindig arra törekszik, hogy táncosai egy adott keretben szabadon mozoghassanak - meséli. A feladat az, hogy élni is tudjanak ezzel a lehetőséggel. Frenák Pál számára a technika csupán ábécé, nélkülözhetetlen alap, de nem öncél. Az érdekli, mit ad a táncos önmagából, nem az, amit technikailag meg tud csinálni. Az a folyamat, amelyben az organikus mozgás során, a tér-idő-energia egymásra hatásából megszületik a mozdulat. Lételeme a tánc. Hogy mi mindenen ment keresztül, arról ma sem szívesen beszél. Siketnéma édesanyja, akitől sok szeretet kapott, amíg édesapja halála után el nem vitték tőle intézetbe hét testvérével együtt, művészlétét is meghatározta. Frenák Pál a siketnémák szűk térbe korlátozott, gazdag jelrendszerét fejlesztette ki a táncban, tágra nyitott térben. Franciaországi társulatának tagjaival villanásnyi mozdulatokból is értik egymást. Ki nem mondott, de mindig megfogadott jelszavuk: csak hazudni nem szabad.
A kisfú, aki volt, ma kiegyensúlyozott, sikeres ember. Az a fajta, akiről azt mondják: „kisugárzása van”. Jeszenszky Endrénél kapott klasszikus képzést, majd a párizsi Gamier Operában Gilbert M ayertől. Modem táncot Francois Dupuis-tól, Karíné Wenertől, Ramseyertől, Peter Goss-tól - és persze Janin Charrat-tól tanult, aki annak idején B éja rt-tis elindította. Azóta Frenák Pál bejárta a világot, tanított és tanít Franciaországtól Jekatyerinburgon át Japánig sok helyen. Nemrégiben tért haza Kiotóból, ahol a Francia Kulturális és a Francia Külügyminisztérium pályázatának nyerteseként dolgozhatott öt hónapig a Villa Kuzsojamában (ami olyan rangú művészeti központ, mint a Villa Médicis, az olaszországi Francia Intézet), és itt legalább tíz életet élt, amint mondja. Találkozott a japán butó tánc egyik stílusirányzatának alapítójával, a 94 éves Ono Kazuó-val. Tanított Yokohamában, Tokióban, Szendaiban, Szappo- róban és a Kiotói Egyetemen, ahova vissza is hívták. Az itt tanító pszichológusprofesszor, a Villa Kuzsojama tanácsadója az ő videóit használja előadásain a tudatos és tudat alatti munka szerves összeforrásának illusztrációjaként, és csábítja Tokióba is. Japán művészek beszélnek róla a legnagyobb elismeréssel, mondván: azt hitték, ilyen mozgásra csak a butó táncosok képesek.
A támogatás, amellyel most elkezdhette a munkáját, csupán néhány hónapra elég. Ennyi idő alatt a magyar művészek épphogy ráérezhetnek erre a táncnyelvre, amelyet a világon mindenütt nagy elismeréssel illetnek, de nálunk még kevésbé ismert. Azon a szinten, ahova a tánc nemzetközi szakértői szerint Frenák Pál elérkezett, már Magyarországon sem munkájának létjogosultságát, művészi értékeit kellene bizonygatni. Jó volna, ha magyar társulata jövőjét folyamatos támogatással biztosítani lehetne. Amikor hazalátogat második hazájából, ahol Párizsban építész-díszlettervező feleségével és gyermekével él, semmi mást nem akar, csak azt, hogy ha egyszer végre eltűnt a vasfüggyöny, ha átjárhatóvá váltak a határok, tanuljanak egymástól azok, akik kíváncsiak egymásra.
