Népszabadság
– Zöld-e vagy lila?

Bogácsi
Erzsébet @ Népszabadság
1999. 06.14

Frenák Pál
a Trafóban

Három zöldre festett vaságy a színtéren.
Mindegyiken kuporog valaki, szinte mindegy, hogy férfiak-e
vagy nők. Inkább animális lényeknek tűnnek,
ahogy guggolnak, és kezüket úgy emelik magukhoz,
mint mellső lábukat az állatok. Majd újabb
társak csatlakoznak hármójukhoz. Vagy az
ágyakon, vagy a földön végzik furcsa,
hempergő mozdulataikat. Vonaglásukat elektronikus zene
kíséri. Majd vokális művek szólalnak
meg, és a tánc mindinkább humán
motívumokat mutat fel. A fejüket riadtan kapkodó,
fogyatékosnak tetsző teremtményekkel szemben
már-már szerelmi duettet látunk, majd pedig
mezítelen, bár csontsovány nőiséget,
végül diadalmas férfit, aki egy vöröslő
heverő röptét kíséri, öltözetében
is hasonulva e szimbolikus tárgyhoz. Nagyjában-egészében
ennyi a -Franciaországban élő, egy ideje világot
is járó — magyar koreográfus, Frenák
Pál félórányi produkciója.

A tánc
nyelve mindig talányosabb a szavakénál. Úgy
látszik, hogy még az alkotók számára
is rejtjeles. Legalábbis ezt tanúsítja az a
szórólap, amely a Trafóban bemutatott Zöld
és savanyú című előadáshoz
készült. Bár nem szeretem senki szemére
hányni az efféle tájékoztató
szövegeket, ezúttal mégsem állom meg, hogy
ne figyelmeztessek. Ilyen, minden tárgyiasságot
nélkülöző, merő lilaság, amely
távoli rokonságban sincs a látottakkal, csak
elriasztja a nézőt, akinek például a leírás
szerint változtatnia kellett volna a helyét, és
ezzel úgymond: módosítania a koreográfia
funkcióját, mondanivalóját, felépítését.
Azért is érdemes szóvá tenni ezt, mert a
fogalmazás ügyetlenségén kívül
valami mást is sejtet. Divatos ködösítést.

Félő,
hogy Frenák Pál azok közé a művészek
közé tartozik, akiknek jobb a hírük, mint
amit munkásságuk igazol. Amióta, mintegy
évtizede megalapította a Compagnie Pál Frenákot,
rendszerint Magyarországon tartotta bemutatóit. Így
volt ez a Titkos fegyverek, a Tér, a kortárs
zeneszerzők műveire készült kompozíciók,
a Gördeszkák és a Vadócok esetében.
Vagyis biztos tábora lett itthon is. De vajon az úgynevezett
alternatív közönség elég kritikus
szemmel nézi-e az előadásait? A szóban
forgó Zöld és savanyú láttán
úgy tűnik, hogy nem. Ideje leszögezni: Frenák
Pálnak nem erőssége a táncdramaturgia.
Rendkívül egyenetlen a produkció. Jelentéktelen
kezdet, egy szinte betétnek tetsző értékesebb
szcéna, táncnak aligha mondható befejezés.
Természetesen nem a klasszikus balett technikáját
hiányolom. De mindenképpen a mozgásformáknak
olyan minőségét, amelyik a talajgyakorlatoknál,
az ügyes tornánál magasabbra teszi a mércét.
Kísérleti produkcióként hirdették
az előadást. Csakugyan az. Teljes értékű
alkotásról szó sincs.