InTimE
- Színikritika

Pálfi Károly @ kikotoonline.hu

2010.04.26.

A
Frenák Pál által megálmodott InTime
2008-ban már felforgatta a nézői kedélyeket.
Az előadás most visszatért, a Trafóban
tekintheti az egyszeri műkedvelő. A központban az
emberi viszonyok szövevénye és változandósága
áll. A műsor leginkább az élet árnyékos
oldalára koncentrál, mert az élet bizony nem
habos torta és a szerelem sem fenékig tejfel. Aki
könnyed szórakozásra vágyik, az messze
kerülje el a taglalt produktumot.

Akit azonban keményebb fából
faragtak, annak tartalmas élményben lesz része.
Az emberi viszonyok gyakorlatilag béklyóként
jelennek meg, de a magány, ha lehet, még rosszabb
színben tűnik fel, kicsit azt sugallva: nehéz az
emberekkel, de egyedül még rosszabb.  Ez leginkább
a táncharmóniát megtörő kaotikus,
groteszk mozdulatok sűrűségével fejeződik
ki. A magányos emberek szimplán „csak”
vergődnek, de akiket valamilyen szál fűz össze
(értsd: egymás táncpartnerei a színpadon,
azok direktebb módon szenvednek, mivel fájdalmat
és/vagy megaláztatást mérnek egymásra.
Általában csak egyik a másikra, mivel majdnem
minden interakciót átjár egy alá-fölérendeltségi
viszony. Az erősebb pedig bántja a gyengébbet, így
megy ez, nincs mese.)

Meglátásom szerint rendkívül
szemléletesen sikerült érzékeltetni, hogy
milyen bűnök tarkítanak egy olyan a kapcsolatot,
ahol a nő hordja a nadrágot és milyen az, ahol a
férfi. Frenák Pál rendezésében a
nők a gonoszabbak, mintha férfiak szenvedése
sűrűbb és direktebb lenne.

Persze van humor is, garmadával, de ez a
humor is szarkasztikus, keserű és kiábrándult.
Főleg groteszk elemekből táplálkozik, ami
akkor is előjön, amikor a közönség, mint
cinkos, vagy mint kukkoló vonódik be az eseményekbe.
Ezek apró, elszigetelt etapok, amik még gesztikuláció
szintjéig is ritkán jutnak el, leginkább csak
lopott, elcsípettnek tűnő, mégis alig
észrevehető, de mégis félreérthetetlen
pillantások. Mintha csak azt kérdeznék időről
időre a színészek, hogy:”Mit szólsz,
te ehhez?”, vagy: „Szánalmas, ugye?”, vagy
éppen: „Miért bámultok rám?”.

Aki szeret, kiszolgáltatja magát,
akit szeretnek, uralkodik. A szerelem önfeláldozás
és hatalom is, Frenák Pálnak a szerelemmel járó
hatalmi játszmák mellett a hazugság és a
megalkuvás a kedvelt témái – ezek itt is
előkerülnek, de csak szőrmentén, elforduló
fejek, összecsukló alakok formájában.

Ami a külcsínt illeti a táncosok
pazarul teljesítenek, a puritán színpad komoly
fényeffektusokkal tarkítva. Amikor azt mondom puritán,
az gyakorlatilag sík terep a padló szintjén,
mértékletesen megszórva virágokkal, és
a jobb-hátsó sarokban egy kanapéval spékelve.
A zene, illetve az időnként zenei funkciókkal bíró
zörejkollázs döngő hangerővel, megejtő
tisztasággal szól, végig szimbiózisban
van az eseményekkel – kíváncsi lennék
melyik volt előbb.

Az InTime tehát kicsit olyan, mint a
kakasherepörkölt, a többség borzongva hátrálna
meg tőle, de a műértőknek igazi ínyencfalat.
A mindenkit érintő témákat kuriózum
módon tárja elénk. A szerelem, az érzelmek,
a konfliktusok új fényben új értelmet
nyernek. Mindezt lebilincselő, egyszersmind sokkoló
formában.

Forrás:
https://www.kikotoonline.hu/karc/szinhaz/szinikritika/frenak-pal-tarsulat--intime-szinikritika