Nem
lehet nem belezúgni a Fiúkba!

Rácz
Laura Rebecca
@ contextus.hu

2018.03.26.

Március
18-án láthatta a közönség a Trafóban
– a tájékoztató szerint, sajnos, utoljára
– a Compagnie Pál Frenák Fiúk című
előadását. Nagy hatást tett rám a
darab: minden egyes pillanata lekötött, és nem csak
az érzékeimet ejtette rabul, hanem az agyamat is
stimulálta rendesen.

Borkultúrával
ismerkedőként egy kép villant be a látottakkal
kapcsolatban. Borszakértők elemeznek egy olyan tételt,
amelyben a sav és a tallin, a test és az alkohol
egyforma arányban van jelen. Az illatok és az aromák
komplexek. A minősége kiváló, egyensúlya
tökéletes, lecsengése hosszú –
egyszóval: egy szép borról van szó. És
odáig vannak a gyönyörűségtől, hogy
megkóstolhatták. A Fiúk a
számomra is olyan volt, mint egy csúcskategóriás
bor, aminek minden cseppje élvezet.

Kinek
nagyobb?
Az
előadás a címéhez híven a férfi
témát hivatott körbejárni. Fiúkat
látunk (sztereo)tipikus helyzetekben: fiúk buliban,
fiúk részegen bandázva, fiúk udvarlás
és rivalizálás közben. Szükségszerűen
megjelenik az agresszió is, a nyers fizikai erőfölénnyel
élés és visszaélés. Az egyik
jelenetben négykézláb, hordaként vonuló
meztelen vadakká válnak.

A
férfiak időnként elállatiasodnak. A
mozdulatban ugyanakkor benne van a meghunyászkodás.
A
darabot átjárja a humor és az irónia is. 
Az egyik legviccesebb jelenet a piszoárban játszódik,
és arról szól, ami nagyon sok mindent mozgat
ezen a világon: kinek nagyobb. Ettől ez persze gondolati
síkon kap egy keserű felhangot, bár ott, abban a
pillanatban inkább röhögünk rajta.

Meglett
férfiak vagy cumizó ovisok?

Ugyanígy
mosolyt csal az arcunkra a bodybuilder „izomcsávók”
jelenete. Karikatúraszerűen pózolnak és
feszítenek az egyébként szteroidok és
mázsás súlyok emelgetése nélkül
is tökéletes testű táncosok. A slusszpoén,
hogy szájukba cumit vesznek, ami még nevetségesebbé
teszi a látványt. Frenák infantilisnek ábrázolja
a saját testüktől elaléló férfiakat,
gúnyt űzve ebből a groteszk magamutogatásból.

A
legkülönlegesebb jelenet az volt, amelyikben három
gyönyörű meztelen férfi ül a széken
háttal a közönségnek. Csupán ennyi
történik, mégis varázslatos: Frenáknál
a test önmagában műalkotás. Az önnön
fizikumukba beleszerelmesedő, narcisztikus karakterek egyébként
többször is feltűnnek a darab során. A
koreográfus további társadalomkritikát is
elrejt az alkotásban. Aki más – jelen esetben
fiúként hattyúk tavát idéző
hófehér tütüben illegeti magát –,
az biztosan kutyák martalékává válik,
a szó szoros és hallható értelmében.

Technóra
lüktető szexualitás

A
gondolati tartalmakat a zene és a vele harmonizáló
mozgásformák által keltett érzetek
kompakt módon közvetítik. Egyre több
előadó-művészeti ág fedezi fel magának
a technóban rejlő atmoszférateremtő
potenciált. Frenák nem először nyúl
ehhez a műfajhoz, például a Tricks
& Tracks 2-ben
is alkalmazta. A darab elején felhangzó gépzene
megadja az előadás fülledt, erotikus alaphangulatát.

Dübörgő
stroboszkópra és monoton techno alapokon ez a
koreográfiája különösen át van
itatva szexualitással. Minden elemében érzéki,
és a férfi lét által meghatározott
nemiséget mutatja be többféle
nézőpontból.
Zeneileg
egyébként meglehetősen sokszínű és
kifejező az előadás. A már említett
technón kívül különleges hangulatot idéz
egy nő által énekelt népdal részlet
– látszólag ez az egyetlen, női attribútumra
utaló elem.  Emellett klasszikus zenei betétek is
integráns részét képezik a
darabnak.
Stílszerűen felcsendül James Brown It’s
a Man’s World című
száma is, ami valamelyest helyrebillenti a szocializációban
berögzült nemi szerepleosztást. Ez sajnos még
mindig inkább egy maszkulin dominanciára épülő
világ (a kiegyensúlyozott és egyenrangú
kapcsolatok helyett), de ahogy a soul örökzöld is
mondja: nők nélkül ez mit sem ér. A zenével
mindvégig összhangban lévő tánc
mellett domináns szerep jut az akrobatikának. Frenáktól
nem meglepő módon a Fiúkban
is előkerül a kötél, ezúttal igazán
veszélyes üzemmé alakítva a színpadot.
A férfiak vakmerőek is tudnak lenni! Ahogyan a kötélen
táncoló, tornázó, egymást megtartó
és mozgató fiúkat nézzük
lélegzetvisszafojtva, megkapjuk mi is az adrenalin-fröccsöt.
Önmagán túlmutatóan a kötél nem
csupán az akrobatikus elemek nélkülözhetetlen
kellékeként, hanem mint fallikus szimbólum is
megjelenik.

Ezek
a fiúk nagyon ott voltak a szeren

És
nem csak akkor, amikor artistákat megszégyenítő
módon „táncoltak” a mennyezetre
felfüggesztett köteleken. Végig nagyon erőteljes
volt a színpadi jelenlétük.

A
színészi kvalitásokat felvillantó
táncosok közül nehéz lenne bárkit
kiemelni, mindannyian testüket-lelküket beleadva nyomták
végig a majdnem hatvan percet.  
Holoda
Péter számára nem ismeretlen terep a
levegő-akrobatika, rúdtánc művészettel
is foglalkozik. Keresztes Patrik színész, ha éppen
nem táncol. Eoin Mac Donncha más Frenák-művekhez
hasonlóan viszi a prímet, ha a közönséggel
való kommunikációról, incselkedésről
van szó. Maurer Milán hűen ahhoz, amit egy
interjúban önmagáról mondott, maximalista
üzemmódban táncol. Várnagy Kristóf
is hozza a tőle megszokott stabilan magas színvonalat. A
csapathoz artistaként csatlakozott László
Tamás.
Profán módon azt is mondhatnám,
hogy az előadás felért egy szellemi-emocionális
orgazmussal. Azt sajnáltam csak, hogy már nem volt hely
az első sorban. Az ott ülők ugyanis testközelből
és alulnézetben csodálhatták meg a nézők
feje fölé belengő fantasztikus táncosokat. A
többszörös vastaps is azt jelezte, hogy mindannyiunkat
lenyűgözött az előadás.

Korunk
hősei…

Komplex,
kompakt, perfekt. Ezek a szavak jutottak eszembe közvetlenül
az előadás után. Úgy éreztem,
akárhányszor újra tudnám nézni.
Annyira időtlennek és klasszikusnak tűnt a darab,
hogy azt gondoltam, nyugodtan elő lehet ezt venni később
is.

Viszont
ezen a ponton mégis elgondolkodtam, és elvonatkoztattam
az előadás valóságától.
Beállhat-e erre a férfifelfogásra a világ
hosszú távon? Nem kellene átértékelnünk
a férfi szerepeket?
A
darab által közvetített macsó, hataloméhes,
öntetszelgő, intoleráns, agresszív férfiképet
reményeim szerint egyszer majd felváltják, vagy
legalább árnyalják a jövőben egyéb
minőségek is. A nőkhöz és általában
a másik emberhez való viszonyban megmutatkozó
pozitív változásokra gondolok elsősorban. A
férfi tisztelje és szeresse a nőt/a partnerét,
ne akarja lenyomni, megfojtani, megvezetni, manipulálni! Ne
hierarchikus kapcsolatokban gondolkodjon, hanem férfiként
tudjon működni egyenrangú, partneri és
szimmetrikus viszonyokban is!A darab bemutatója 2004-ben volt,
azóta Frenák már színpadra vitte a
mostani előadást megelőzően is. Kíváncsi
lennék, hogy mondjuk tíz év múlva, miként
nyúlna hozzá.

Megy-e
majd akkorra előrébb a világ annyira, hogy az
általánosan elfogadott férfi minőség
progresszív jegyekkel gazdagodhat? Elfogadja-e a társadalom
azt a maszkulin képet, amelyben megélhető az
érzékenység és felvállalhatóak
a gyengeségek, tévedések?
E
megelőlegezett paradigmaváltás felvillantásának
kihagyása hagyott bennem némi hiányérzetet.
A csúcsborban is lehet potenciál. Érdemes egy
idő után újra elővenni és megkóstolni,
hátha újabb, komplexebb aromákat tudunk benne
felfedezni.

Forrás:
https://contextus.hu/frenak-pal-tarsulat-fiuk-kritika/