Article
Review
Lutte
Révész Rolfer
Gépnarancs
HU

Mozdulatomban
a múltam – az árnyékom én vagyok.


Révész Rolfer @ gépnarancs

2016.12.05.




Sejtelmes színpadi füsttel, villogó tejfehér
fényben indul a darab. A Mascagni Parasztbecsület című
egyfelvonásosának dramaturgiai tetőpontján
felhangzó intermezzó, a finomszövésű,
érzékeny dallam mögött, banálisan
hétköznapi a bonyodalom: Alfio, a megcsalt,
felszarvazott, csalódásában megsemmisült
férj bosszút forralva rohan el. A mindennapos történet
az opera következő jelenetében vesz igazán
végzetes fordulatot: Turridu, a rivális, Alfio fülébe
harap és kész a baj, az abszurd szicíliai
sorstragédia. A génanyag-keveredés
felülírhatatlan evolúciós igényére
kialakult, libidó-vezérelt társadalmi
magatartásminták öntudatlanul, s elkerülhetetlenül
vezetnek olykor a másik vérének kiontásához.
Az előadás utolsó jelenetében, oktávok
és kvintek kapujában, az európai zene
egyszólamú, archaikus tisztaságában tűnik
fel majd előttünk valóban a szarvas. Csodaszép
jelmezben, lélegzetelállító méltóságban,
a nemiség felett álló testi, s triviálisan
egyszerű éteri pompában. „Nehéz a
semmit megoldani…” – hallom magamban a Mester
szavait, de Frenák Pál koreográfiájának
a legkevésbé sem ez a története. Ő
átlát a szitán. Az evolúció és
a civilizációs kényszereink szitáján
is, úgymond. A történetek üresek.

Az egytenyeres koan taps sikerére hajazó, a győztes
létélmény képzeletében feloldódó
első jelenetet, a levegőbe szurkáló-hadonászó
bokszot valódi harci szituációk sora követi.
Gumikötelekbe gabalyodott testek küzdenek magányosan
szabadságukért a közös tér
feszültségében, és rohannának
vággyal egymáshoz, emberi ölelésért.
Az olykor projekciókban kibontakozó férfiharcok
sorra buknak el a balett allűrökbe menekülő-tetszelgő,
metszett ívű, aranyborítású puskát
szorongató-dédelgető pszichopata hatalom sikeres,
rögvaló erőterében, és – erre
mintegy kiábrándult-válaszul – a
kékségében éggé vált föld
fölött feszülő, három dimenzionális
küzdőtérben, a pontos zuhanások, a
rebbenések-rándulások, a gyengéd
öleléssel és erős kapaszkodással
kísért, hévvel-szenvedéllyel telt
spirál-lendületek dinamikus mámorában is.

A talajon önmagában tükröződő,
kegyetlen-könyörtelen, szűkölő állati
létből nincs se egyéni, se szívet szaggató
páros menekvés – hacsak nem az időtlen
hagyomány, a közös kultúra kitüntetett,
tisztító, katartikus pillanataiban. A rivaldafény
álságos-valós csóvájában
elsöprő erővel hat az angol szó és hozzá
– a verbalitás mögötti kommunikációs
réteg döbbenetes kettősségében –
a jelelés. A nyelv vírusa? „Language is a Virus
from Outer Space” – gondolhatnánk Laurie Anderson
híres performanszára. „Mindig kapcsolatban vagy
valamivel…” – hangzik itt a kulcsmondatok egyike.
A Társulat koreográfiájában a mozdulatok
töredék másodpercig sincsenek üresjáratban.
Hiszen nem valamiféle kreált, kitalált,
elképzelt, hanem a megtalált, a rátalált,
a felfedezett mozdulatsorok élményét mutatják,
ahol kevésbé a mozdulat, a forma maga – annál
inkább, ami mögötte az ember – áll a
középpontban. Csontvázam szabad bábjátékosa
testem.

Arcizmaink rezdülése, a tekintet, a pillantás, a
gesztikuláció akarattalan ívei
félreérthetetlenül – még ha az
intellektus számára olykor nehezen megragadhatóan
is – foglalják keretbe az emberi érintkezés
viszonyrendszerét. Frenák Pál és
táncosai, a testük minden egyes porcikájára
kiterjesztett mimika érzékenységével,
őszinteségével és hitelességével
mozdulnak a színpadon. A pillanat mélyén
élő-megjelenő, éppen kiforrott történés
nem igényel reflexiót – a test anatómiai
sajátosságaira illeszkedő mozdulatok belső
élménye közvetlenül áramlik át
a néző, a befogadó világába. Mintha
kitágulna a történéshorizont, mintha
mélységét mutatná az egysíkú
idő. Frenák Pál nem kér sem többet,
sem kevesebbet lenyűgözően tehetséges
táncosaitól, mint a jelenlétet. Testestül
lelkestül, szőröstül-bőröstül. S
ebben együtt nyújtanak, egyedülit. A zeneszerzők,
a fény-, a hang-, a kötéltechnika, az egyszerű
kellékek és jelmezek harmóniájában,
valamennyien.

Nagy köszönet érte. Szűnni nem akaró,
hálában-áhítatban újra- meg
újrarendeződő, vastaps.


Forrás:
http://gepnarancs.hu/2016/12/frenak-pal-tarsulat-lutte/



menu
x
Archive
Archive