Intim
viszonyok
Hegedűs
Claudia @ olvassbele
2013. 06. 03.
Hosszú idő
után ismét hazatalált a Frenák Pál
Társulat mérföldkőnek számító
darabja – az InTimE. A Trafóban 2008 decemberében
bemutatott táncmű, az évek során
bejárta fél Európát, meghódítva
többek között a francia, belga, olasz, lengyel és
dán közönséget is. Az emberi kapcsolatok
sokrétegűségét boncolgató előadásra
június 6-án az Átrium Film-Színházba
ülhet be a közönség. Az InTimE
koreográfusa Frenák Pál, akit nemcsak a
vörös kanapéról kérdeztünk.
Lassan négy
éve, hogy ilyen ráérősen beszélgettünk.
Akkor éppen a Seven bemutatójára
készültetek, és hihetetlenül impulzívan
meséltél a darab világáról. Látva
az azóta elkészült munkáidat, úgy
érzem, semmit sem változtál! Továbbra is
az a nyughatatlan alkotó vagy, aki a felmerülő
kérdésekre kérdésekkel
válaszol…
Valószínűleg
ez azért van így, mert tetszik, nem tetszik, a jelenben
élek. Nem az a fajta koreográfus vagyok, aki még
mindig abból próbál újra meg újra
megvalósulni, amit harminc éve csinált. A
munkáimban mindig arról beszélek, ami engem itt
és most érdekel. Az új darabjaim –
beleértve az áprilisban bemutatott x&y című
koreográfiát –, nagyon erősen reflektálnak
azokra az alapvető emberi összetevőkre – lelki,
szellemi, fizikai, zsigeri tartalmak –, amelyek engem a
hétköznapokban is foglalkoztatnak. A munkáimban
tehát olyan alapkérdéseket érintek,
amelyek az emberi létezés kardinális pontjait
feszegetik. Az évek során az újabb és
újabb előadásaimban azt a kaotikus helyzetet
próbáltam megfogalmazni, ami maga az élet, és
amiben én magam is benne kavarodom. Sokszor arra gondolok,
hogy olyan vagyok, mint egy dugó, ami a tengeren hánykolódik.
S bár az elég nagy baj, hogy ott hányódom,
abban az esetben nem süllyedek el, ha azt teszem, ami a
legbensőmből fakad. Aki ismeri a munkáimat tudja,
hogy azokban mindig volt valami nem oda nem illően
„revolucionális” hatás. Egyrészt a
darabok organikus és lüktető mozgásvilágnak
köszönhetően, másrészt ezek a
koreográfiák a megélt valóságon
keresztül kialakult spontán – lelki, szellemi,
erotikus – projekciók megvalósulásai. Ha
elkezdenék olyan előadásokat készíteni,
amelyek csak egy-egy aktuális problémára adnának
lehetséges válaszokat, az már valószínűleg
nem az én táncnyelvem lenne. Szerintem ugyanis minden
az energiáról szól, ami pedig a jelenlétből,
a figyelemből, a libidóból táplálkozik.
Korábban
azt mondtad, hogy ha úgy érzed, valamit befejeztél,
attól megijedsz. Még mindig újraértelmezed
időnként a darabjaidat?
Az ember megalkot egy darabot,
amire aztán rárakódnak a pluszok, de közben
interakcióba lép a közönséggel. Nagyon
érdekes, mert sokan azt mondták az x&y kapcsán,
hogy nem vagyok hű önmagamhoz, mert ez az előadás
nem olyan pulzáló, mint az InTimE. Erre csak azt tudtam
válaszolni: »De könyörgök, nem is arról
szól!« Az új darab esetében volt egy
kézzelfogható tematika: Ádám és
Éva. Ebből indultam ki, ami egyébként elég
banális lenne, hogyha csak így lecsupaszítva
kezelné az ember. Engem viszont az izgatott, hogy ebben a
lehetetlen mai korban, ez a nő és ez a
férfi hogyan képes rezonálni egymásra. Ez
egy picit futurista projekt, ahol nem tudni, hogy Ádám
és Éva isten teremtményei vagy emberi bőrbe
bújt robotlények. Szóval nem nagyon értem,
hogy miért érezheti bárki is úgy, hogy
eltávolodtam volna önmagamtól ezzel a darabbal,
miközben én pont az ellenkezőjét élem
meg. Olyan lényegi kérdésekben tudtam elmélyülni
ebben a műben, amelyek már nagyon hosszú ideje
kikívánkoztak belőlem, de csak most tudtak így
megszólalni. Az InTimE esetében pedig szintén
megvolt a feszítő kiindulópont, ami inspirált,
majd a próbák során – ahogy az sokszor
előfordul nálam – elvesztem a történetben,
az alapmotívum átértelmeződött, s
valami új fogalmazódott meg a végére.
Ne csak
rébuszokban beszéljünk az InTimE-ról. Ez az
előadás az emberi viszonyok sűrűségét,
sokszólamúságát jeleníti meg a
tánc nyelvén. Mi volt az eredeti kérdés,
ami feszített?
Az InTimE-ban az emberi kapcsolatok
rétegzettsége, sokszínűsége,
bonyolultsága volt a kiindulópont. A hasonlóság,
a másság kérdése, a találkozások
minősége, amikor nő nővel, férfi
férfival lép kapcsolatba. A darab azokat a
lehetőségeket, organikus viszonylatokat próbálja
kiélezni, amelyek a hiperenergikus testek „összecsapódásából”
létre jöhetnek. Ennél a táncműnél
az foglalkoztatott, hogy ezek a férfiak és nők
hogyan hatnak egymásra, és mi történik
akkor, ha bekapcsolódik egy harmadik. Amikor a három
test fuzionál, már nem tudod, hogy melyik a férfi,
melyik a nő, hogy »egyáltalán mi van?«.
Hidd el, hogy sokszor én is csak egy nagy kompozíciót
látok, egy hatalmas polipot, ami ebben az egységben
megalkotódik.
Azt mondod, a
jelenben élsz, ahol egymásra rakódnak az
impulzusok. Eszembe jutott, hogy az x&y-ban van egy szólód,
ami egyfajta kapaszkodót ad ennek az emberpárnak,
az InTimE vörös kanapéja pedig szintén
egyfajta menedék, kezdő- és végpont. Ilyen
értelemben az Ádám–Éva történet
egyfajta letisztult folytatása az intim viszonyoknak, vagy
erre az a válaszod, hogy fenéket az!
Nem, nem, félig
egyetértünk. Az InTimE-ban, ha úgy vesszük,
frontálisan ütköztetjük az embereket, ezért
abban a darabban a kanapét mint akadályt helyeztem oda.
Ugyanakkor ez a hétköznapi bútor persze nemcsak
fal, hanem egy icipici elhagyott kis – intim – sziget a
nagy semmiben, ahova a szereplők valahogy megérkeznek. A
gyökeres különbség az, hogy míg
az InTimE-ban több ember kapcsolatrendszerét
boncolgatjuk, az x&y-ban pedig csak a férfi-nő
reláció bomlik ki.
Persze az számít
igazán, amit a közönség lát bele a
történeteinkbe. Globálisabbá és
átfogóbbá válik ugyanis a mondanivaló
azáltal, hogy az alkotó személyisége
beleolvad a létrehozott mű teremtett világába.
Azt érzem, hogy ezek a táncművek lényegi
dolgokról beszélnek, amit bárhol, bárki
megérthet, és szabadon értelmezhet.
Forrás:
https://olvassbele.com/2013/06/03/intim-viszonyok-frenak-pal-tarsulat-intime-atrium-film-szinhaz/
video:
https://youtu.be/DpSC7UxB8MU
