Időben

Szepesi Krisztina @ Pesti Műsor
2010. május

Frenák Pál társulata 2009-ben lett tíz
éves, a koreográfus munkásságáról
könyv jelent meg, InTimE című koreográfiáját
pedig hat hónapon át az interneten közvetíti
az ARTE tv. Ezzel a magyar táncéletet is
népszerűsítik, Frenák Pál mégis
azt tapasztalja, hogy itthon nem tartják magyarnak.

A Seven című legújabb koreográfiádról
mondtad, hogy leginkább a hontalanságról szól,
és bár a többi előadásodban is vannak
erre utalások, tényleg ez az első, amiben ennyire
konkrétan középpontba kerül a téma.

FP: Valóban ez az első darabom, amelyben konkrétabban
fogalmazok meg egy témát, hiszen előtte inkább
improvizatív, az életből, kapcsolatrendszerekből
merített absztraktabb világot akartam létrehozni.
És ha nem is nyilvánvaló politikai
megnyilvánulás ez, azért van egy
szociálpolitikai reflexió benne az emigrációról
és a rasszizmusról. Tulajdonképpen a saját
életemből is merítek, hiszen magam is emigráltam
a hallók világába: a szüleim révén
a jelnyelv volt az anyanyelvem. Erről persze már sokszor
volt szó, de arról kevésbé, hogy a
siketek és nagyothallók a maguk zártságban
szintén kisebbségben élnek, és a
társadalom nagyobb nyitottsága segítségével
ők is könnyebben tudnának integrálódni.
Esetemben pedig valós emigrációról is
beszélhetünk, hiszen korábban elhagytam
Magyarországot. Vagyis valahol nagyon személyes az
előadás, de túl tudtam lépni a saját
tapasztalataimon, hiszen eszembe jutott a kubai menekültek
kérdése is, ami a szcenográfiát
inspirálta. Mégis bármennyire konkrétnak
gondolod, azért az előadás absztrakt formában,
asszociatív módon kommunikál.

Talán ez a legszemélyesebb előadásod,
hiszen az, hogy hol vagy otthon, nálad örök kérdés
marad.

FP: Húsz éve az egész világon képviselem
a magyar táncéletet a munkámmal. Ám mikor
hazajövök, a saját országomban nem vagyok
magyar. Pedig a magyar kulturális fejlődés
szempontjából nagyon fontos lenne az európai
átjárhatóság. Hogy egy darab látható
legyen Budapesten, Berlinben és Prágában is.
Ennek pedig feltétele, hogy aktuális, fontos
problémákkal foglalkozzon. Sajnos a jelenlegi
formarendszer belekényszeríti a művészeket
a termelésbe, ahelyett, hogy időt hagynának nekünk
például a nemzetközi kapcsolatok építésére.

Négy éve pont amiatt vonták meg a támogatásod
felét, mert egy évig nem alkottál újat.

FP: Hiába mondtam, hogy bár abban az évben igaz,
hogy „csak” egy szóló darabot alkottam, de
közben tizennyolc közép-európai országban
léptünk fel pont abban az időszakban, amikor
hangoztatták, a kultúrpolitikának nagyon fontos
a nemzetközi kapcsolatok erősítése. Amikor
hazaértünk a turnéról, gyakorlatilag nem
volt hová mennünk, miközben egészen addig
Magyarországot képviseltük Európában,
sőt Tokióban is voltunk, ahol pont akkoriban kezdték
szervezni a Magyar Kulturális Évet. Úgy
gondolom, hogy a táncéletnek átfogó
képviseletet kellene létrehoznia ahelyett, hogy egymást
szidják a társulatok, amikor nekik épp kevesebb
pénz jut és a másiknak több. Nem jó,
hogy nem a minőség, hanem a mennyiség determinálja
a működést. Nem újabb és újabb
társulatok kellenek, hanem hogy a fiatal, tehetséges
alkotókat befogadják a létező struktúrák
és bizonyítási lehetőséget kapjanak.
Egy társulat alkotói munkájához nem elég
a tartalom, kell még egy egyéni stíluson alapuló
kifejezési eszközrendszer és minőségi
táncosok, akiket csapattá kell formálni, európai
gondolkodásra nevelni. Manapság egy fellépés
előtt néhány órával esnek be a
színpadra művészek az éppen csak beépített
színpadra, ami a minőség rovására
megy. Emiatt én sem vagyok mindig megelégedve az
előadásaimmal. Pedig itt többről van szó,
mint hogy minden este meglegyen az előadás. Reflektálnunk
kell fontos problémákra. Néha
lelkiismeret-furdalásom van, amikor színpadra viszek
egy darabot úgy, hogy a saját táncosaimnak nincs
ideje utánanézni dolgoknak vagy egyáltalán
feltöltődni a szabadidejükben. Az lenne a
fantasztikus, ha lenne lehetőségem úgy felvenni
táncosokat, hogy legyen időnk együtt dolgozni,
fejlődni, alakulni, egységessé válni.

A szakma ezeket nálad nem kérdőjelezi meg.

FP: Harminc éve dolgozom táncos-koreográfusként,
melynek utolsó tíz éve Magyarországon
valósult meg. Miért baj az, hogy én
járom a világot és behozok egy nemzetközi
kapcsolatrendszert, ahogyan a Trafó is csinál? Érdekes,
hogy most Romániából érdeklődnek
irántam, ahol egy kortárs táncra épülő
iskolarendszert terveznek, amiben valószínűleg
majd az én segítségemet is kérik, itthon
mégis rengeteg kritikát kapok. Az utóbbi időben
nagyon sok kortárs produkciót néztem meg és
bár nem vagyok abban a helyzetben, hogy minősítsek,
azt látom, hogy nagyon kevés az olyan előadás,
ahol asszociatív gondolkodási kapcsolatrendszert
akarnak kiépíteni, ami azért veszélyes,
mert így a produkciók nem tudnak kilépni a
nemzetközi piacra.

Érdekes, hogy ha előveszel egy előadást,
ami mondjuk a 2001-es bemutatóján aktuális volt,
képes ma is az lenni.

FP: Talán pont ez az átjárhatóság
teszi. Sőt némelyik darab mostanra ért be. Amikor
a Tricks and Tracks-et bemutattam, egy akkori francia színházigazgató
például azt mondta, a korom előtt járok.
Tervezem is a darab felújítását, ami
iránt már most három francia színház
érdeklődik és a Trafó közönsége
is rácsodálkozhatna akár, hogy ez a tíz
éves darab aktuálisabb, mint a mostaniak. Februárban
a Centre National de la Danse-ban léptünk fel az InTimE
című előadásunkkal, melyet az Arte Tv felvett
és közzé tett a web-oldalán, hat hónapon
keresztül lehet megnézni. Ezzel is a magyar kortárs
táncéletet képviseljük egész Európa
számára.

Negatívabb lett a gondolkodásod és az
előadásaidból is olybá tűnik, egyre
kevesebb humorod van az élethez.

FP: Nem menekülhetek attól, ami körülöttem
van, reflektálnom kell a történésekre. Az
új darabomban is megjelennek komoly szociális és
kulturális problémák, azonban ezeket megpróbálom
humorral is feloldani.

Milyen fázisban van az előadás?

FP: Egy éve gondolkodom rajta és mostanában
alakult ki a darab térbeli elhelyezkedése. A tematika
pedig a korosztályok közötti viszonyokat vizsgálja
majd, olyan idősebb táncosokkal mint Uhrik Dóra,
Lőrincz Kati, Lovas Pál vagy én, és ez
egészül ki a fiatal korosztállyal Az öregedés
számomra inkább átalakulás, ami gyönyörű
is lehet. Benne lesz az előadásban a 20-as, 40-es, 60-as
és 80-as évek nosztalgiája is. Jelezni
szeretném, honnan tartunk hová. Pécsett december
elején lesz a bemutató és a Trafóban is
fogjuk játszani, de visszük az előadást
Franciaországba is. Érdekes, hogy van felénk ez
a megelőlegezett bizalom Magyarországról és
külföldről is, néha mégse tudjuk, hol
fogunk próbálni.