Frisson-kritika

Mestyán
Ádám @ Magyar Narancs
2005.04.07.

Tûéles
mozdulatok, a test teljes megfosztottsága és groteszk
félelmei jellemzik a Frenák Pál Társulat
új darabját. Kemény, fémes és
szégyentelen. Újat elsõsorban a táncosok
jelentenek, minthogy a társulat teljes egészében
kicserélõdött. A csapat arcainak számító
Juhász Kata, Zambrzycki Ádám vagy éppen
Gergely Attila helyett a Csajokban
már megismert Kolozsi Viki és három külföldi,
Johanna Mandonnet, Nelson Reguera Perez, Guillaume Saunier Martinez
táncol. Érdekes módon a fekete Johanna
kivételével mind a már ismert típusokra
hasonlítanak, mintha a társulat inkább
jellegzetes mintákból állna, mintsem emberekbõl.

Középen
óriási négyzet alakú, kissé
rézsútosan döntött "küzdõtér"
található, kevés kivétellel nem is
hagyják el ezt a területet. A zene szintén
hagyományosan különleges effektusokat használ,
hol noise, hol finom sanzon. Az elõadás folyamán
a középsõ területre vetítenek:
általában árnyalakokat, de szinte refrénszerûen
a kék ég és a rajta úszó
bárányfelhõk is megjelennek. Éles
kontrasztban állnak ezek a képek a táncosok
vergõdõ, kétségbeesett mozdulataival.
Homoerotikában bõvelkedõ, bravúros
stációkat halmoznak. A darab második fele jóval
érdekesebb, mint az elsõ, amiben nem igazán hoz
újat a francia-magyar koreográfus. Ez a szakasz ugyanis
egy groteszk jelenettel kezdõdik: három szereplõ
csirkefejjel lép be a Stayin' Alive zenéjére.

Az
apokaliptikusnak szánt végkifejlet igencsak látványos:
a már említett fekete táncosnõ vérszínû
folyadékot mer a hófehér négyzetre, majd
egy egész vödörnyi testnedvet löttyint rá.
Aztán csúszkálni kezd rajta, vergõdik, és
fehér kombinéját lassan vörösre festi
a lé. Hogy még véletlenül se vegyük
komolyan, a maradék három fekete zakóban a
színpad jobb felsõ szélén bájos
dalocskára riszál. Valóban van valami
megdöbbentõ a képben: alul vérben úszó
fekete lány, míg felül három tiszta,
intelligens, szórakozó fehér fiatal. Kicsit még
csapkod a lében, aztán bezsebelik a tapsokat.