Article
Review
Un
sisso
Magyar Narancs
HU


Frenák
Pál: UN



sisso
@ Magyar Narancs


2018/20.
(05. 17.)


Frenák
Pál két lényre komponálta UN című
koreográfiáját épp egy éve, és
az a legérdekesebb benne, hogy a kettő közül az
egyik a hatvanéves önmaga, ráadásul van egy
titokzatos harmadik is. Szokása szerint az előadás
címe is több­értelmű. Jelen esetben utal
a faun figurájára, illetve Vaclav Nyizsinszkij, minden
idők legnagyobb balett-táncosának Claude
Debussy Egy
faun délutánja
 című
zenekari művére készült
botránykoreográfiájára, amelyet idéz
is a darab. Másrészt az univerzum első két
betűje is ez, és, mivel két magányos
univerzum találkozik az előadásban, ez is
passzolni látszik. Az egyik lény Maurer Milán, a
bizonyos faunszerű, aki egy hálóban vergődik
és Nyizsinszkijt idézve szexualizál. Mozgása
robbanékony, átmenet az animális és az
emberi között. A Frenákra jellemző különös
felfüggesztési rendszerben minden irányban
cirkuszi artistaként mozog. A másik főszereplő
Frenák Pál, aki groteszk butoh figurát alakít,
felsőteste és feje fehérre van festve, a fején
óriási vörös rózsa, hosszú
fehér szoknyája a semmibe vész. Félig nő,
félig férfi, néha élénk, néha
öreges, paralitikus mozdulatai ellentételezik a másik
táncosét. Ugyanakkor egységbe foglalódik
a kétféle mozdulatrendszer, jelezve, hogy a világok
között mégiscsak van átjárás,
és egyesülhet az is, ami különböző.
Az un franciául, Frenák harmadik anyanyelvén (a
jelelés és a magyar után) egyet jelent. Rövid
és velős kis előadás, a kisujjából
is kiráz már egy ilyet a mester, mondhatnánk.
Mégis, egy ilyen kis szösszenet is az esszenciája
annak a „magamutogató”, extatikus, erőszakos
és szép táncnak, amit csak ő tud ilyen
színvonalon nyújtani.

Forrás:
https://magyarnarancs.hu/szinhaz2/frenak-pal-111277


menu
x
Archive
Archive