Frenák
Pál Társulat: Hymen

Képmás.hu
2012.
03. 19.

Frenák Pál
táncos-koreográfus 1999-ben tért vissza
Magyarországra, hogy megalapítsa nemzetközi
színvonalú magyar táncegyüttesét. A
hazai táncéletbe egy radikálisan új
stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával,
újfajta érzékenységével, a
verbális üzeneteken túlmutató kifejezési
formáival. Innovatív tér- és
testhasználata meghatározó hatással volt
a hazai kortárs tánc fejlődésére.
Frenák Pál ezúttal egy esküvőre
invitálja nézőit. egy hatalmas hófehér
térbe, ami képtelen megőrizni tisztaságát.
Az előadás főszereplője a menyasszony (Jantner
Emese), aki szintén fehérben a nagy napra készül:
az esküvőjére, amit kislányként
szépnek, ártatlannak, boldognak képzelt el.
Jelen vannak a testvérei is: a mozgássérült
öcs (Holoda Péter), a fattyú cigánylány
(Vasas Erika) és a felsőbbrendűség gőgje
ellenére vonzó báty (Feicht Zoltán). Négy
testvér, mégis nagyon eltérő életutak,
érzelmek, törekvések és gondolatok. Ezt a
képet tovább színesíti a vőlegényjelölt
(Nelson Reguera), aki nagyon máshonnan érkezett.

Ez az öt
ember vívja harcait a rideg, kiüresedett fehér
térben. Az alkalomhoz illően ők is fehérbe
öltöztek, de hiába e civilizációs
álca, ösztöneik, vágyaik, beteg gondolataik
újra és újra felsebzik ezt a teret. Indulatok,
félelmek, megvetés, aljasság, megalázás
– az emberi gonoszság ezer arca jelenik meg, akár
a ma társadalmában. Közösséget kellene
teremteniük, de az összefogás, a másság
elfogadása helyett csak dulakodásra, pusztításra
képesek. Frenák Pál talán soha nem
fogalmazott ennyire nyíltan, nem reflektált ilyen
pontosan a hétköznapi életünkre. Ezen az
estén egy nyers erő ellenállhatatlanul sodorja
nézőjét, hogy – tanúként és
résztvevőként – egy család belső
viszonyaiban az örök és mégis véges
emberi játszmák fájdalmas mintázatát
fedezhesse fel.

Frenák Pál
mindig az ösztönök, az emlékképek, a
tudatalatti világába hívta nézőit,
szembenézésre kényszerítve nem csak a
táncosait, hanem a közönséget is. De talán
soha nem készült ennyire sötét, sebzett,
kétségbeesett előadása. Hiába a
szűziesen fehér tér, hiába a vidám
összejövetelnek ígérkező esküvő,
a koreográfus ezúttal sem kegyelmez nézőinek:
szembenézésre szólít fel önmagunkkal,
a minket körülvevő egyre barbárabb világgal,
a saját civilizált rítusaink mögé
rejtett agressziónkkal, előítéleteinkkel. A
lázas, izzó formanyelv marad, azonban – mintha
egy új úton indulna el – kiforrottabb,
átgondoltabb megfogalmazásban bátran reflektál
mindennapjaink kétségbeejtő eseményeire.

Egy hatalmas
hófehér térbe, ami képtelen megőrizni
tisztaságát. Az előadás főszereplője
a menyasszony (Jantner Emese), aki szintén fehérben a
nagy napra készül: az esküvőjére, amit
kislányként szépnek, ártatlannak,
boldognak képzelt el. Jelen vannak a testvérei is: a
mozgássérült öcs (Holoda Péter), a
fattyú cigánylány (Vasas Erika) és a
felsőbbrendűség gőgje ellenére vonzó
báty (Feicht Zoltán). Négy testvér, mégis
nagyon eltérő életutak, érzelmek,
törekvések és gondolatok. Ezt a képet
tovább színesíti a vőlegényjelölt
(Nelson Reguera), aki nagyon máshonnan érkezett. Ez az
öt ember vívja harcait a rideg, kiüresedett fehér
térben. Az alkalomhoz illően ők is fehérbe
öltöztek, de hiába e civilizációs
álca, ösztöneik, vágyaik, beteg gondolataik
újra és újra felsebzik ezt a teret. Indulatok,
félelmek, megvetés, aljasság, megalázás
– az emberi gonoszság ezer arca jelenik meg, akár
a ma társadalmában. Közösséget kellene
teremteniük, de az összefogás, a másság
elfogadása helyett csak dulakodásra, pusztításra
képesek. Frenák Pál talán soha nem
fogalmazott ennyire nyíltan, nem reflektált ilyen
pontosan a hétköznapi életünkre. Ezen az
estén egy nyers erő ellenállhatatlanul sodorja
nézőjét, hogy – tanúként és
résztvevőként – egy család belső
viszonyaiban az örök és mégis véges
emberi játszmák fájdalmas mintázatát
fedezhesse fel.

Frenák Pál
mindig az ösztönök, az emlékképek, a
tudatalatti világába hívta nézőit,
szembenézésre kényszerítve nem csak a
táncosait, hanem a közönséget is. De talán
soha nem készült ennyire sötét, sebzett,
kétségbeesett előadása. Hiába a
szűziesen fehér tér, hiába a vidám
összejövetelnek ígérkező esküvő,
a koreográfus ezúttal sem kegyelmez nézőinek:
szembenézésre szólít fel önmagunkkal,
a minket körülvevő egyre barbárabb világgal,
a saját civilizált rítusaink mögé
rejtett agressziónkkal, előítéleteinkkel. A
lázas, izzó formanyelv marad, azonban – mintha
egy új úton indulna el – kiforrottabb,
átgondoltabb megfogalmazásban bátran reflektál
mindennapjaink kétségbeejtő eseményeire.

Forrás:
https://kepmas.hu/index.php?id=20120319frenak_pal_tarsulat__hymen