Article
Review
Csajok
origo
HU

Asszonyok
a teljes idegösszeomlás szélén



origo
2004.12.08.


Ezúttal
nem Pedro Almodóvar legendás filmjéről van
szó, hanem a Frenák Pál Társulat
darabjáról, melyet a Nemzeti Táncszínház
májusi bemutatója után most hétvégén
ismét műsorra tűz a Trafó. Film és
koreográfia azonban mégis köthető egymáshoz,
hiszen a spanyol rendezőhöz hasonlóan Frenák
is a gyengédebb, mégsem gyengébb nemhez intéz
ódát, mintegy leróva tiszteletét a női
irracionalitás előtt.

Ahogy
a koreográfia alcíme - Credo
Hysterica
 -
is sejteni engedi, Frenák a női léleknek azzal az
oldalával ismerkedik a darabban, mely a férfiak számára
rendszerint feltáratlan, de legalábbis
megmagyarázhatatlan marad. A titkos, valahonnan mégis
ismerős, sőt sokszor zavarbaejtően leleplező
mozdulatokból egy olyan téma épül fel, mely
mindkét nem számára a hétköznapok
öntudatlan, észrevétlen, mégis létező
momentumait idézi: láthatóvá válnak
azok a gesztusok, melyeket csak a periférián, leginkább
azonban egyáltalán nem észlelünk.

Csajok szerkezetében
és motívumaiban is kapcsolódik párdarabjához,
a két hónappal ezelőtt szintén újból
bemutatott Fiúk-hoz,
akár utóbbi folytatásaként vagy második
felvonásaként is lehet értelmezni. A Fiúk utolsó
jeleneteinek egyikében megjelenő parabolaantenna-szerű
"kád" a Csajok-ban
már meghatározó és visszatérő
elemmé válik, a metafora itt bomlik ki igazán,
így nemcsak a Csajok jelentéstartalmát
gazdagítja, a visszautaláson keresztül az előző
koreográfiát is újraértelmezi.

A
szerkezeti hasonlóság legszembetűnőbb jele
azonban mindenekelőtt a táncosok száma: mindkét
darabban 3+1 szereplő van a színen. Sokszor három
táncos fogalmazza meg ugyanannak valóságnak
három arcát, a negyediket pedig többnyire mind
szerepe, mind pedig viselete elválasztja a másik
háromtól. Ez a +1 táncos akkor is ellenponttá
válik, amikor a másik három, vagyis a teljes
ember, "nincs meg".

Frenák
Pál ebben a darabjában is tudatosan és
következetesen lemond mindenféle narrativitásról
és lekerekítettségről. Amit a színpadon
látunk, nem törekszik állásfoglalásra,
még kevésbé ítéletre vagy
ítélkezésre. Egész egyszerűen egy
tökéletességre törekvő vallomást
látunk a nőről, az emberről.



Forrás:
https://www.origo.hu/kultura/20041208asszonyok.html

menu
x
Archive
Archive