Sajtó
Kritika
Blue Spring
Szepesi Krisztina
Premier
HU

Valami
elementárisan egyértelmű

Szepesi
Krisztina @ Premier
2003

Valamit
érzek. Belül. Valami történik. Kívül.
A térben gondolatok himbálódznak egy kötélen,
érzések csapódnak vissza a hófehér
falakról öntudatlanul. Perzselően tűzforró
és rendíthetetlenül embertelen a csend. Pulzál
valami megfoghatatlan, mégis halálosan valódi,
ősi zaj, valahonnan belülről, egészen mélyről,
ahol működik minden. Ahol még megbújnak az
emberi érzések eltorzult foszlányai, a maradék.
Az emberek már nem is emberek, csupán groteszk
véglények, akik egybefoglalnak mindent. Nőt,
férfit, démonokat, angyalokat, jót és
mérhetetlenül gonoszt. Hunyorgásra késztet
a vakítóan hófehér tisztaság, mely
körülöleli az egészet. Csak nagyon lassan lehet
megszokni a valóság sötétségében.
De nem maradhat örökké naiv világosság,
mert az ember eltorzult, ám tökéletesen pontos
tükörképei bemocskolják azt testükkel,
érzéseikkel, ijesztő őszinteségükkel.
Már rég nem vagyok kívülálló,
nagyon régen belül vagyok én is, és együtt
lüktetnek gondolataim a zajjal és a testek hullámzásával.
Közben pedig tisztul a kép, rettentő haloványan
bár, de valamiféle út képe rajzolódik
ki sziluettekkel, azokéval, akik már jártak a
végén. A tűéles fénysáv
mentén pedig jönnek, belerohannak csöppnyi
tulajdonomba, abba a pici zónába, ami csak az enyém,
hogy még véletlenül se higgyem azt, különb
vagyok. Mert mindannyian olyasféle lényekként
próbálkozunk az élettel, akikben minden benne
van. Egyszerre vagyunk nők, férfiak, rosszak és
jók, aztán néha mégis egyértelművé
válik, hova is tartozunk valójában. Mégis,
folyamatosan történik valami. Frenák történik.

Egy
világhírű táncos-koreográfus, aki
négy éve mégis úgy gondolta, hazajön
e szűkmarkúan adagolt lehetőségekkel bíró,
kis országba, hogy elhozza nekünk mozdulatait, melyek
egytől egyig érzésektől vannak átitatva.
Talán azért is olyan egyértelmű minden
kombinációja, a mozgás tán azért
fordítható le szavakra, mert süketnéma
szülei végett egészen kiskorától
kifejezőeszközeihez társult a jelbeszéd,
melyet táncában az egész testre vetít ki.
Így ezek az olykor csodaszép, máskor vulgárisan
taszító mozdulatok mind-mind jelentéssel telnek
meg. Lényegében Magyarországon Frenák Pál
az egyetlen olyan nyilvánossághoz jutó
koreográfus, aki annyira biztos kézzel nyúl a
kortárs mozgásformákhoz, hogy az ember úgy
érezheti, kézen fogták, és kezét
egészen a végéig nem eresztik el. Hogy nincsenek
üresjáratok, jelentésmentes sötétség
vagy bárgyú vergődés a semmiben, a
semmiért.

Első,
szélesebb rétegekhez is eljutó, igazán
nagyszabású, hazánkban bemutatott
koreográfiájában, a Tricks & Tracksben még
azt láthattuk, rátalált egy újfajta
kifejezési formára. Megzabolázni azonban csupán
később tudta e különleges testnyelvet. A Lakoma
soha ki nem elégülő, örökké éhező
lényeinek rémálomképeiben már
egyértelművé vált minden. A lét és
nemlét határán egyensúlyozó
férfialak, a zombiként tébláboló
kirakati próbababa, a bamba zsiráfok és a
füstfelhőbe burkolózó test, mind-mind ki
vannak éhezve. És hiába marcangolnak szét
egy magasból érkező mártírt, a végső
kielégülés elmarad. Fájdalmasan szép
lehetőséget adnak kezembe azzal, hogy választhatok
álom és valóság között. Hogy
aztán egy évre rá, 2002-ben már ők
maguk harcolhassanak életre-halálra a KáOsz
feszítő ringjében, hogy a színre lépő
hús érzelmekkel teljen meg. És most, így
46 évesen Frenák ismét új utat keres a
Blue Springben. Ezúttal a gyökerekhez kívánt
visszatérni, hogy megtalálja azt, amit korábban
ottfelejtett. Találkozott is egy roppant visszafogott, majdnem
mozdulatlan feszültséggel, ám még rá
vár a feladat, hogy igazi értelmet adjon neki. Az
mindenesetre világosan látszik, ez bizony közös
alkotómunka végterméke. Hogy itt a társulat
tagjai együtt gondolkodnak a koreográfussal, aki, habár
konkrét elképzelésekkel rendelkezik, lehetőséget
ad számukra önnön valóságukkal
párhuzamba állítani azokat. Francia, spanyol és
magyar művészek lépnek színpadra
előadásaiban, egyetlen tökéletesen érthető,
közös nyelvük pedig a mozgás, a mozdulat.

Jeszenszky
Endre Semmelweis utcai balettóráitól 2003-ig.
Alig harminc év telt el a kettő között,
miközben Frenák megjárta a párizsi
balettszínpadot, a legkiválóbb tánctanárok
klasszikus és modern óráit, Japán
tapinthatóan tradicionális világát, hogy
1990-ben megalapítsa saját társulatát.
Mert ahhoz a lehető legtöbbet kell tudni, hogy valami
elementáris, valami feltétlenül új
születhessen. Ezt manapság sokan nem gondolják
így, ezért fordul elő, ha egy érthetetlen,
lila felhőkkel keretbe foglalt, légüres vergődést
látunk, csak legyintünk: valami kortárs ügy.
Pedig a kortárs ügy sokkal fontosabb ennél.
Egyetlen kifejezési lehetősége a mindenkori mának.
Maga a tánc az a végső pont mindenképp, ami
már a szavakon is túl van. Ami már nem
elmondható, azt az egyik legősibb nyelvvel, a tánccal
lehet elmesélni. Ez pedig koronként változó,
egyre egyértelműbbé váló, mind
kifejezőbb. A kortársban már nem szabad, hogy
elemek kövessék csupán egymást, ott a
mozdulatoknak szavakkal, mondatokkal, egész kis történetekkel
kell megegyezniük. Korábban azt mondta Frenák, nem
biztos, hogy baj, ha egy társulatnak felismerhető
karaktere van. Nos, az biztos, azóta a Frenák Pál
Társulatnak semmivel össze nem hasonlítható,
mindentől különböző, egyedi karaktere lett.
Ami nem kis mértékben köszönhető a
jellegzetes egyéniségű táncosoknak. Juhász
Kata furcsa, se nő, se férfi figurája, Gergely
Attila lágyan érzéki, mégis férfias
karaktere, a Lisa Kostur és Püski Klára szépsége
mögött megbúvó különös
sugárzás, Zamprzycki Ádám szuggesztív
tekintete, Miguel Ortega magával ragadó, "szimpatikus"
figurája és a társulat munkájában
egyre gyakrabban részt vevő Gergye Krisztián
egyedülálló mozgástechnikája vagy
Takátsy Péter izgalmasan meglepetésszerű
jelenléte semmivel sem téveszthető össze. És
az egész együtt egyszerűen nem hagy nyugodni. Nem
hagy békén soha. Végigfut rajtam az áram.
Aztán még sokáig ráz. Segít
megérteni az egyértelműt. Megmutatja azt, ami már
sokakból kihalt. Az érzéseket. Szépeket
és csúnyákat. Ezek nélkül unalmas
lenne az élet. Frenák nélkül pedig unalmas
lenne a kortárs táncélet.

menu
x
Archive
Archive