Totál
Carmen

Magyar
Narancs

2002.
04. 04.

KáOsz-Carmen
7x, a Frenák Pál Társulat bemutatója a
Trafóban

A
Carmen-sztorit - kivéve talán azokat az amerikai
középiskolásokat, akik a Rómeó és
Júliát Bernsteinnek tulajdonítják - ma
legtöbben Bizet népszerű operája révén
ismerik. Prosper Mérimée andalúz anekdoták
alapján jegyezte le az eredeti történetet a
spanyol cigánylány terhére elkövetett
szerelemféltéses gyilkosságról, de nem is
kell ilyen messzire menni egy kis népszerű brutáliáért,
hiszen a Magyarországon immár sztár kortárs
tánccsapatnak nevezhető Frenák Pál
Társulatnak is elég volt az első
nárciszültetvénybe belegyalogolnia. Persze
bagatellizálnám a dolgot, ha nem jegyezném meg,
hogy az a virágágyás tele volt húsevő
növényekkel.

A
botanikai hasonlatot lefordítva: adott egy drámai
közhely, amelyre minden egyes szereplő a maga önző
módján reagál, ölel, csíp, taszít,
fojt, mar, egy bokszringnek álcázott lokál vagy
nőgyógyászati rendelőként funkcionáló
kupleráj közepén. De álmodhatunk ide
Párizst vagy Bukarestet is. A Carmenség már rég
nem számít, születésről, szerelemről
szó sincs, minden szétesett.

A
nézőtér egybefolyik a színpad-installációval,
attól csupán kötelek választják el,
a táncosok onnan ki-kitörnek, így a nézők
közül csak a bátrabbaknak ajánlatos a
presszóasztalokhoz ülni. A küzdőtéren
izmok feszülnek egymásnak, zakók, ingek és
alsónadrágok zizzennek, megjelenik a már
klasszikusként is emlegethető kopasz és meztelen
páros, a pesti durva Ginger és Fred, Juhász Kata
és Gergely Attila, majd a többi birkózó
duó, trió. Érezni a hús szagát, a
kiteregetett fehérneműk koránt- sem békeüzenetek,
csodálkozunk, hogy minden végtag és belső
rész ép marad. Táncosok, bokszolók,
modellek váltják egymást a ringben - Frenák
egyenesen fej nélküli sztriptíz- táncosként
jelenik meg -, az első pillanatban izgatóak, majd azonnal
kiderül, hogy körülbelül annyi bennük a
szexualitás, mint egy parlamenti képviselőben. A
körön belül lévők néha felemelik a
hangjukat, majd üvöltenek, a néző pedig egy
sarokba szorított vendég jogán részt
vehet a játékban, vagy imádkozik, nehogy
észrevegyék. Egyébként minden szép,
ami testmozgás. Szigorú pajta technóval,
dallamos komolyzenével és Takácsy Péter
díva Klaus Nomit idéző sikkantásaival,
nyögéseivel fűszerezve pedig legalább fél
órán át intenzíven összeszorítja
a néző gyomrát. A fél órán
túl pedig a tűrőképesség határán
múlik. Meditálni, bóbiskolni mindenesetre nem
lehet. Kitartani érdemes. Egyrészt a Király
Tamás jelmeztervező alkotta, apokaliptikus piros-fekete
androgün divatrevüért, ami a sötétben
elhangzó, a kinyíló hűtőszekrény
kékes fénysávjához hasonlóan
hátborzongató "És akkor most mi van?"
mondat után hagyja kifutni a káoszt zabolátlanul.
Másrészt, mert, aki úrrá tud lenni
önmagán, aki nem akarja, hogy a primadonna mindenáron
eltáncolja neki, hogy nyár van a szívekben, aki
nem keseredik el attól, hogy itt minden olyan kegyetlen volt,
durva és hideg, mint egy alabárd a múzeumi üveg
alatt, az nem lesz K. O. Miért is kezdené el fűrészelni
az ember körömollóval az ereit, miért is
próbálna vacogva értelmezni, hiszen vérprofi
előadást látott.