Szereposztó
dívány

Halász
Glória @ Táncélet.hu
2008.12.18.

Az ösztönök rángatta emberfigurák
magukba vagy egymáshoz (esetleg egymásba) fordulnak a
rózsaszirmokkal felszórt tér közepén
vöröslő kanapén. A sok sikamlás után
az előadás zárásaként „sárbőrbe”
burkolózó alak didereg rajta. Éles a kontraszt a
sok hús és a repedezett bőrű lény
között. Az előbbi mélyén lakik a lélek,
annak legbelső bugyrában pedig az utóbbi: a
magányában reszkető szörnyeteg.

Hiába olvadnak össze a testek (olykor akár több
is), hiába a fülledt, de üressége miatt
steril budoárt mutató enteriőr, egy pillanatra sem
teremtődik külső vagy belső harmónia az
előadásban. A katartikus hármas csoportszex
hullámzásában sem: az összefonódott
testek hol vonzzák, hol eltaszítják egymást.
Ez a kettősség mindvégig jellemző is marad az
előadásra. A díszlet hangsúlyos eleme (a
rózsaszőnyeg és a vöröslő kanapé
mellett) a háttérben villogó csorba tükör.
Már mondani sem kell: a szembesítés kissé
elcsépelt szimbólumával nézünk
farkasszemet. A virágok és a szófa olyan érzéki
és dizájnolt mázat alkotnak, ami szintén
utal a külső és a belső közötti
feszültségre. A póz és a giccs alatt
megnyílik egy olyan kapu, amelyből a formatervezett lét
által gondosan elfedett ösztönök törnek
elő. A címben szereplő „intim” tehát
nem a bensőségességet jelöli, hanem csupán
a vészesen közeli helyzeteket – akár a
másikhoz, akár magunkhoz. És az InTimE
mindkettővel bír: a revüszámok között
akad szirmok közötti haláltusa, nemi erőszakkal
súlyosbított családi viszály és
erotizált női csevej.

A humor és elsősorban a női karakterek
kidolgozottsága egyébként erénye a
produkciónak. A legkomikusabb jelenet a dívaalkatú
és hidegszőke Jantner Emese és nála egy
fejjel alacsonyabb Nelson Reguera kettőse. A nő gyermekként
vagy parazitaként (nézőpont kérdése)
tapasztja a keblére a férfit, majd lovagló
pózban a csípőjére ülteti a sokat
emlegetett vörös kanapén. Valóban feltűnő,
hogy Frenák Pál koreográfiájában
mennyivel karizmatikusabbak a női karakterek: napszemüveges
femme fatale-ként vonulnak, vérbő donnaként
csiripelnek, esetleg hideg szépségként „végzik
ki” a férfit. És amikor a humor kevesebb
szerephez jut: madárként vergődő áldozattá
válnak. Mintha Pedro Almodóvar romlottságukban
is ragyogó nőalakjai uralnák a színpadot. A
férfiak egyszer idegesen „önőrölnek”,
máskor plasztikusak, és vagy agresszíven
emésztik fel a nőt, vagy kisfiúként
rendelődnek alá. Az előadás látványvilága
szintén hordozza ezt a kettősséget (is): a
rózsaszirmos giccs és a tükörroncs a mázas
látszat és a testnedvesen kiábrándító
valóság közti ellentétet, másrészt
a nők és a férfiak ábrázolásmódjának
különbségét is visszatükrözi. Az
ábrázolásmód persze egyfajta női
dominanciáról (legalábbis érzelmi) is
kíván beszélni, másrészt relatívvá
teszi az „áldozat” fogalmát, hiszen ez a
szerepkör cserélődik a nemek között.

Az előadásnak nem minden esetben sajátja az
irónia, és mikor külsőségekben is jól
megjelenített stílusát elveszti, nem képes
mélységekbe hatolni. A pusztán erőszakos
vagy szexuális jelenetek az esztétizálásnál
nem jutnak tovább. A nemi erőszakba torkolló
verekedés és a már említett csoportszex
is ilyen: rendkívül hatásosan koreografált
szituációk jelennek meg a színpadon (ismétlődő
motívumokkal), a kelleténél kicsit hosszabbra
nyújtva. Bár utóbbi tökéletesen
kifejezi az előadás alapgondolatát: az öt
táncos egymás testébe tép, de a fojtó
magányban mégis szükségük van
egymásra. És a lélek kommunikációképtelensége
miatt a testi egyesülés marad a „párbeszéd”
egyetlen formája. Az előadás e magányból
indul, és ebbe is érkezik, de az első
megfogalmazáskor még hiányzik az erről
mesélő táncosról az oszló sármáz,
ami az előadást befejező jelenet szereplőjének
testét már beborítja. A néhol buja, néhol
kegyetlen revü tehát a végső bezárkózással
ér véget. Mintha egy kérdésfeltevést
látnánk, amire a megannyi felhozott példa után
a lehető legfájdalmasabb válasz adatna. A
„sárember” úgy didereg a vörös
kanapén, mintha egy pszichiáter lélekorvoslására
várna. Vagy testének gyógyítására
az orvos várótermében. Váróteremben
– egy életen át. 

Forrás:
http://www.tancelet.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1975:halasz-gloria-szereposzto-divany-&catid=28:hirek&Itemid=13