Szabad
a tánc

Jankó-Szép
István @ A hét
2005.01.26.

A
kortárs tánc nekem egy kicsit mindig olyan, mint a
szabad vers. Nem megszerkesztett és feltétenül
gondolati sorba állított, lírában is
epikusan gondolkodó érzelem-mesélések. Az
érzéseket, az üzenetet inkább az egész
mű hangulata hivatott átadni, mintsem a szájbarágott
explicitás. Ezt a művészi szabadságot érzem
a kortárs táncelőadások gondolatátviteli
eszközének is. A balettből, néha néptáncból,
kontakt elemekből kinövő kortárs tánc
mozdulat-kánonja még kialakulóban van (idén
indul Budapesten az első kortárstánc főiskola),
ha kialakul, bizonyára el is veszíti legfontosabb
sajátságát, a mindenen kívüliséget,
a minden produkcióban megújuló nem csak
koreográfiái, hanem tánctechnikai kis
forradalmat. Amíg pedig nincs elfogadott, bevett
mozdulat-arzenálja, vagyis amíg létezik, addig a
meghatározott mozdulatokhoz bejáratottan kapcsolódó
jelentések is hiányoznak, mesélhetetlen,
tabulálatlan érzelemvilágot látunk és
csodálunk. Mert mindehhez fantasztikus táncos-teljesítmények
kapcsolódnak, teszik további értelmezések
nélkül is maradandó élménnyé
a Compagnie Pál Frenák előadását.

A
fiúk, a csajok és a fiúk és lányok
együtt talán kicsit franciás megközelítés
a társadalmi nemek mai összemosódásakor
(Frenák Pál Fiúk
című előadása egy készülő
triptichon első része. A második produkció
címe Csajok — Credo
Hysterica, a harmadik még nem
került bemutatásra. Szerk.megj.) Mert hát azok a
gondolatok, azok az önmegvalósítási és
kitörési vágyak, küzdelmek, amiket (én
legalábbis) az előadásból leszűrtem,
nem csupán a férfiakra jellemzőek. A színpadtérbe
lógó kötelekkel vívott harc, a négy
táncos bemutatkozó ,harca a spagettivel” az
utólagos értelmezhetőségben talán a
prológus szerepét töltheti be, az ifjúság
oroszlánkörmeinek belemélyítését
a rögzített világba (mondjuk társadalmi
normák). Ezt bővíti a következő, füvezős
jelenet és a lazulást zseniálisan érzékeltető
köröző kötelek - minden lehetségesnek
tűnik Ha eddig értelmezhetőek a színpadképek
- még Sebestyén Márta elvágyódó
éneke is a füvezős jelenetben - ezután a
koreográfus rendesen igénybe veszi intuíciónkat,
érzésem szerint túl hamar, nekem legalábbis
több idő kellett volna a vakító fények
felvillanásától az elvonatkoztatásig. Az
epikus értelmezés ezért lehet, hogy nem is
helytálló, az impressziók özönét
azonban szimbólumokhoz szokott agyunk értelmezni
igyekszik - így teszek én is. A négy táncosra
csupán három kötél jut, így adódik
a következtetés, hogy a negyedik szereplő nem
tartozik a valóság konkrétum-köteleihez, az
elkülönülés pedig a következő
jelenetekben a gondolatok sorát magában hordozó
érzelemvilág, belső én megjelenítését
szolgálja. Talán a kötelektől való
időszakos eltávolodás az, ami jelzi: a balerinának
öltözött szereplő megjelenése az
elvágyódás, a fiatalkori álmok
bemutatása. A figura esetlensége, inherens mozgása
és öltözéke ellenére is oda vonja a
többi szereplő figyelmét. A szexuális másság
megjelenítése itt inkább az általános
másság metaforája, hiszen a mű bevallottan
a férfiakról szól. A fiatalkori álmot
azonban tudjuk, hogy milyen nehéz megvalósítani,
a körülmények, mint csaholó, képzeletbeli
kutyák törnek a szereplőre, aki kötelébe
kapaszkodva hadakozik a csak hangban jelen levő kutyákkal.

Az elvágyódás után a
férfiak újabb arca kerül előtérbe, az
érettebb, társadalmi nemébe kapaszkodó
férfi. Először a hatalomvágy - az összefonódó
kötelek között a magasban, a valósággal
játszva, kun- derás értelemben táncol az
egyik szereplő (a lassúság „táncos’-kifejezése:
a közéletben legyűrhetetenül, ideológiától,
elvektől függetlenül fennmaradó, mintegy
táncoló figura). Majd az önelégült, a
világ dolgait értő férfi jelenik meg (a
zene is mondja, men made everything), ez azonban a lelki sivárságot,
az elidegenedést hozza magával. Az önelégült
kötél-szex után magukba forduló táncosok
és a zene hirtelen változása is erre utal. A
magukat ünneplő férfiak kikacagják a
nőiességet, önmagukkal eltelve, meztelenségüket
is felvállalva hencegnek, vívják ökölpárbajukat
a sors köteleivel (ide nekem az oroszlánt is). A
következő jelenetben a három (nagyon)férfi, a
társadalmi sztereotípiákat megtestesítő
férfi-kórus, talán az egész előadás
legszebb jelenetét alakítva fantasztikus izomjátékot
mutat be háttal ülve a közönségnek
(festményszerűen nagyszerű kép ez, nem hiába
villantak a nézőtéren az egyébként
elég zavaró vakuk). Meztelenségükben talán
őszinteségüket mutatva mégis csodálattal
tekintenek a fölöttük csüngő, álmait
látszólag megvalósító, a földtől
eltávolodó negyedikre. A megvilágítás
változása a férfias jelenségből egy
pillanat alatt vált nőiesre (mindössze a derék
sötétben hagyásával), talán ez a
könnyű átjárás a két pólus
közt - ezek szerint nem is vagyunk olyan messze egymástól,
mint hisszük - a legmeghatóbb az amúgy gyönyörű
kép értelmezésében. Az izomagyú
sztereotípia kigúnyolása a cumizós body-
builderek képében jelenik meg, majd azonnal a kitörés
is ebből. Mintegy párbeszéd-szerűen táncol
kettőst a rendezői balon két táncos, alak
aztán valóban megpróbálnak kitömi az
előző életfelfogásból: egyikük a
kötélen fölöttük lebegő társuk
magasságába vágyik, ám tartósan
nem sikerül ott maradnia, a másik a balerina-jelmez
újrafelöltésével távozik a
buta-férfi síkból. Mindenkinek azonban nem
sikerül ez, a párját meggyilkoló, TV-néző
konzum-idiótát alakító negyedik táncos
jelenete mutatja ezt — kicsit Született gyilkosok
stílusban.

Az
értelmezéseket megkönnyítő és
az ezen túlmutató, vagy arra nem is törekvő
mozgás-szépség, a lenyűgöző
táncos-teljesítmény tökéletesen
kiérdemelte a sétatéri színház
nagytermét nem túl gyakran megtöltő közönség
vastapsát. A tág értelmezhetőség
azonban éppen a címből (főleg a francia
címből) azonosítható rendezői
szándékot, a férfi-specifikus mondanivalót
relativizálja, így azt nem is igen szolgálja. A
darab nem elsősorban férfiakról szól,
sokkal inkább a társadalmi nemekről a környezet
diktálta nemi viselkedésmintákról -
vagyis a társadalomról.

Az
előadás lényegéhez talán az áll
legközelebb, aki a címtől is függetlenül a
hangulatokat, színpadképeket és nem a gondolati
fonalat vitte magával haza és ezzel egy, Erdélyben
eddig szinte ismeretlen mozgásszínház
szabadvers-szerű művészi élményét
kapta.