„Nem akarok semmit újravágni”

Már ezerrel „dübörög” a meghívott művészekkel kibővített Frenák Pál Társulat új darabjának, a mozihatásokra koreografált k.Rush című produkciónak a próbafolyamata. A decemberi bemutatót megelőzően Frenák maga is színpadra lép októberben a Thália Színházban: Pascal Contet harmonikaművész játékára improvizál előadást Wings címmel. Performansz várható felsőfokon.

 

Milyen hatásokra született meg benned a zenei társulás ötlete Pascal Contet-val?

FP: A Milan és a Twins című előadásokból lett a Wings. Ez egy adaptáció, amiben az improvizációs részek beépülnek egy struktúrába. Pascal Contet végig improvizálja a zenét, még mi sem tudjuk pontosan, hogy mi lesz. Van azonban egy keret: a Twins alapötlete. Kapaszkodópontokat helyeztünk el, hogyan legyen az előadásból koncert, és a táncosok se ússzanak el. Ennek érdekében építészeti struktúrákat találtunk ki: szépen kirajzolt térformákban a fénnyel próbálunk határvonalakat szabni annak érdekében, hogy limitált térben történjen meg az improvizáció.

Hogyan találtatok egymásra Contet-val?

FP: Évek óta ismerem a munkáját, ő az egyik legérdekesebb és legismertebb kortárs harmonikás. Olyan hangeffektusokkal dolgozik, mint ha nem is harmonikán játszana. Globálisan nyitja ki a hangszer lehetőségeit, nagyon új hangzásokat teremt meg. Mi táncosok pedig bizonyos kötött koreográfiákat próbálunk ráépíteni.

Mi vonz manapság az improvizációban?

FP: Érdekelt, miként tudom bevonzani Pascalt a Twins hangulatába, miként tud szimbolikusan beépülni ebbe a színházi „iker-maszk” játékba, aminek az elején nem tudni, hogy ki kicsoda. Közben engem egy sérülést ért, és Nelson Reguerán kívül beépítünk a produkcióba még egy fiatal táncost, Major Lászlót. Bár akik ismerik a munkámat, azok számára lehet, hogy ez nem annyira újszerű.

Frenák "újravágva", egyfajta visszatekintésről van szó?

FP: Egy-két darabot szívesen felújítok, de semmiképpen nem akarok semmit újravágni. Van olyan rész, amelyben totálisan improvizálok attól függően, hogy Pascal mit fog játszani. Ő,mint zeneszerző is rengeteget improvizált már táncosokkal.

Energianövelő számodra, hogy színpadra lépsz?

FP: Óriási rizikó, franciásan szólva igazi casse-gueule. Az emberek nagyon pozitívan képzelik el, hogy táncolok, közben nekem elég negatív a megítélésem a saját színpadi jelenlétemmel kapcsolatban. Ez egészen addig tart, amíg ki nem megyek a színpadra, de attól a perctől kezdve, hogy ott vagyok, valami megszűnik számomra. Úgy érzem, hogy a vibráción keresztül elengedem magam. A Wings nem koreográfiai est lesz, inkább performansz: a személytelensége érdekelt, az, hogy nincsenek arcok, csak maszkok. Pascal azt mondta, hogy iszonyatosan nehéz maszkban tájékozódnia a színpadon, kicsit olyan, mintha bekötnénk a szemét. Mindez azért van, hogy a határvonalak megszűnjenek köztünk.

Pascal is beszáll a táncba?

FP: Olyasmit láthatunk, hogy jön-megy vagy leül a színpadon. Limitált dolog: egy "többtonnás" harmonikát nem lehet csak úgy megmozgatni. Nem tetszik, amikor zenészek tánccal próbálkoznak. Abban a formában, amiben mi mozgunk, a tánc egy életforma.

Mi lesz benne a meglepetés?

FP: Nincs meglepetés. Mi fogjuk magunkat meglepni. Még a megkoreografált előadásaim esetében is lutriról beszélhetek.

Képletesen és valóságosan szólva is új irányba terjeszted a szárnyaidat. Gondolok itt a készülő k.Rushra, amelyben hazai táncosok generációit találkoztatod.

FP: Az előző, a közép- és az új generáció művészei találkoznak benne. Uhrik Dóra vagy Lőrinc Kati nagy csodálói a munkámnak, mint ahogy ez fordítva is igaz. Új ötlet volt részemről, mi van akkor, amikor egy előadást úgy dolgozunk fel, mintha egy filmet vetítenénk: David Lynchtől Hitchcockon át Tatiig, a húszas évektől napjainkig szimbolikus értelemben végigpásztázzuk a századot. Az InTimE kanapéjától eltérően ehhez egy mozgó teret, egy lehajtható Cadillacet találtam ki szcenográfiai elemként. A lényege az, hogy különböző generációk úton vannak és száguldanak a végtelen térben.