Sajtó
Kritika
Ito És Szajuri
Lőrinc Katalin
Criticai Lapok
HU

Japán
randevú


Lőrinc Katalin @
Criticai Lapok

2000


Bozsik
Yvette-Frenák Pál: Ito és Szajuri

Azok az icipici japán
figurácskák, a netzukék jutnak eszembe Bozsik
Yvette japán szólójáról, azok,
amelyek grimaszolnak, tipikus pózokba merevedve ábrázolják
mindazt, amit Bozsik Yvette mozdulatokkal összeköt. A japán
formákba bújtatott nõiség mégiscsak
ugyanaz a nõiség - a maga intim titkaival együtt
-, mint Bozsik Yvette-nél bárhol. Ez a netzuke-lét
arra jó az önmagát is finom öniróniával
szemlélõ Bozsiknak, hogy lefúrja saját
magát egyetlen pontra, ne csaponghasson: kezeire, karjaira,
hátára koncentrálhasson.

Az Emi néhány
éve készült, Frenák Pál azonban, aki
nemrég tért haza Párizsból, meglátta
s nyilván beleszeretett - így születhetett az
ötlet: a darabot folytatni kell. Semmi sem véletlen
persze, hiszen, ahogy Bozsikról néhányan már
tudják a szakmában, hogy valóban tanult japán
mestertől és óriási tisztelője a
butoh-nak, Frenákról talán még nem
terjedt el, hogy hónapokig dolgozott Japánban. Ez a
világ az ő világa is tehát, ami viszont
tisztán Bozsik-ihletés, az az egyetlen óriási
szoknya, mely beteríti a színpadot, s melynek mértani
közepéből nő ki az emberi alak, mint felszíni
gyökerekből a fatörzs.

Frenák is egy ilyen selyemkörrel
teríti be MENnOnNO című szólójának
színpadát, ő azonban a körön kívül
kezd. Hihetetlenül erős az első kép: egy
függőleges ékforma előtt sziluettként
villan meztelen teste, úszósapkában és
sötét szemüvegben ugyan, ám ennek ellenére
semmi groteszk, semmi vidám: az első pillanattól a
fénycsóvában vergődő sérült
pillangót látjuk. Ez a vergődés persze nem
dramatizált, és sokkal inkább az erő
sugárzik belőle, mint az elesettség, amiben
nyilván nagy szerepet kap a rendkívül hatásos,
erőteljes zene, ugyanazé a Fred Bigot-é, aki a
legutóbbi Frenák-sikert is jegyezte.

Még különösebbé
teszi e vergődést két tényező: az
egyik - Frenák visszatérő motívumaként
- a süketnéma jelbeszéd, mely itt ritmikus,
szélsebes kéz- és karjátékká
csiszolódik, valamint az, hogy a meztelen táncos nemi
szervét valahogy rafináltan combjai közt
eltüntetve teljességgel nemnélkülivé
formázza ezt a szólót. Lábainak amúgy
sem szán komolyabb feladatot, hisz a cél - mint
Bozsiknál - kinőni a ruhatenger közepéből.
Amint eljut e középpontig, nem is mozdul el többé,
s amikor mégis, az egyben darabja végét is
jelenti majd. A szoknyás rész sokkal higgadtabb: tempói
nyugodtabbak, bár a mozdulatok összhatása itt is
nyugtalanító. A darabnak valóban az vet véget,
amikor megjelenik egy éles átlós fénycsík
a padlón, amelynek nyomán Frenák valahova
elindul középről, mielőtt azonban bármerre
jutna - sötét.

Mindkét szólóra jellemző
amúgy az igen határozott indítás, és
a határozatlan, nyitva hagyott végződés. A
szünet után már nem csodálkozunk a
leterített kör alakú kelmén, mely azonban
ezúttal csigaformában tekeredik, s nem középen,
hanem a színpad egyik felén egy nagyobb, a másikon
kisebb kört képezve. Elöl, a kisebb körből
nő ki a gésa - Bozsik Yvette, hátul a nagyobbik
közepén egy kedves, izgága, gombakalapos
szolgalélek (a szórólap szerint: halász)
tipeg-topog. Az igen finoman ironizáló Ito és
Szajuri során Bozsik folytatja azt, amit az Emiben megkezdett,
itt már nyersebben hagyja előbújni a japán
burokból az európait. Frenák viszont valami
egészen mást csinál, mint a MENnOnNÓban.
Eunuchszerű figurája mintha a gésa
elérhetetlenségét, fényét kívánná
ellenpontozni: emberi, esendő, totyorgó - ugyanakkor
bölcs és rafinált. Nyilván mindent tud a
nőről, titkát megtartja magának, sőt:
magára veszi, hiszen a végén ő tekeri
magára a gésa selymeit.

Remek a zene itt is (megint Bigot), szépek
a fények, szépek a testek, melyek ugyanakkor a
nyomorúságról is szólnak. A mozdulatok -
az egész estére értve - akkor izgalmasak, amikor
egyéniek, hiszen európai szólista által
idézett keleti sablonok hosszú távon nem túl
érdekesek. Akkor tehát, amikor a keleti sémák
telítődnek Bozsikkal vagy Frenákkal, és
szét is robbannak általuk.

Érdekes kísérlet ez a
japán randevú, két ilyen különleges
egyéniség első találkozása a
színpadon. Izgatottan várnánk egy folytatást,
akár lehet egzotikum nélkül is, épp elég
erősek ők amúgy is.

Forrás:
https://www.criticailapok.hu/archivum?id=34607

menu
x
Archive
Archive