Szentgyörgyi
Rita @ Budapest's Finest
2017.
09. 14.
Harminc
évvel ezelőtt azért hagyta el Magyarországot,
mert nem tudta megvalósítani formabontó
elképzeléseit a kortárs tánc területén.
1999-ben visszatért a Frenák Pál Társulattal,
amely nemzetközi viszonylatban is az egyik legtöbbet
turnézó mozgásszínházi együttes.
A kétlaki, Párizsban és Budapesten élő
táncművész-koreográfus új alkotással
jelenik meg a CAFe Budapest Kortárs Művészeti
Fesztiválon.
A
siket-néma gesztusnyelvet éppúgy beemeli
koreográfiáiba, mint a kötélen
függeszkedést vagy a butoh táncot. Mi árulható
el készülő, japán hatású
darabjáról?
FP:
Tíz éven át hónapokat töltöttem
Japánban, először a kiotói Villa Kujoyama-díj
nyerteseként. Bejártam az országot, olyan
helyeken is megfordultam, ahol a madár se jár. Jelenleg
bambuszokat gyűjtök, visszanézem Kuroszava kevésbé
ismert filmjeit, hogy újra belehelyezkedjem a japán
életformába. A HIR-O című darab részben
a Szerelmem,
Hirosima című
filmből inspirálódik, és az emberiség
önpusztító életformájához, az
atomfenyegetéshez kötődik. Szeretném
megmutatni azokat az érzéseket és
kontrasztokat, amelyeket utazásaim során
megtapasztaltam. Egy magányos embert a bambuszerdőben,
egy másikat, aki hosszan mossa magát a fürdőben.
Az élet elmúlását és
újjászületését jelképezi az a
csoportkép, amelyben bambuszokkal táncol a társulat
öt táncosa a Magyar Táncművészeti
Egyetem nyolc végzős fiataljával. Lőrinc
Katalint is szeretném megnyerni az előadáshoz,
akinek a fantasztikus jelenléte, érettsége sokat
adhat a fiataloknak.
Nemrég
különleges térben, csúszdaszerűvé
alakított színpadon, megsokszorozott szereplőkkel
állította színre A fából
faragott királyfit a mű centenáriuma
alkalmából a budapesti Operaházban. Milyen
előítéleteket, hagyományt akart
lebontani?
FP:
Amióta elkezdtem koreografálni, Gilles Deleuze francia
filozófus szabad asszociációs gondolkodásával
alkotok. Bartók zenéjéhez is a saját
formarendszeremmel nyúltam hozzá. Már régóta
szerettem volna egy klasszikus előképekkel rendelkező
művet színpadra vinni, de nem volt hozzá kellő
bátorságom.
Néhány éve
felkértek a budapesti Operaháztól, úgy
látszik, mostanra értem meg hozzá. Az
eredeti darab egy nézőpontból láttatja a
szereplőket, míg az én értelmezésem
a különböző oldalaikat mutatja meg. Emeltebb
gondolatként megjelenik az is, hogy az ember
felelősséggel tartozik azért, amit létrehoz.
A mai korra vetítve ez megfelel a túlzott
fogyasztásnak, az önpusztításnak, a lelki
környezetszennyezésnek. Rengeteg kérdőjelet
tesz fel az előadás annak kapcsán, hogy miért
hisszük azt, hogy büntetlenül lehet létrehozni,
majd hirtelen lerombolni valamit. Nálam nincs egyértelmű
lezárása a történetnek.
A
Frenák koreográfiák nem illeszthetők
semmiféle irányvonalba. Az önazonosság, a
nemi szerepek átjárhatóságát
kutatják az erotika, a homoerotika nyelvén. A szellemi
és a fizikai sík közötti kapcsolatteremtés
motiválja?
FP:
Művészet és erotika ugyanaz. Mindennek az alapja
az éltető energiarendszer. Nem egy az egyben viszem
színpadra a test nyers erejét, mindig részleteket
mutatok meg.
Lényegében
ugyanazt az alkotást készíti darabról-
darabra? Kritikusai szerint a Tricks and Tracksig erőteljesen
önéletrajzi munkákat készített,
utána fordult univerzálisabb témák felé.
A Lutte-ben legutóbb az erőszak, a hatalmi viszonyok
metaforáját alkotta meg.
FP: Egy
dologban elmélyülni sokkal nehezebb, mint sokfélében.
Picasso vagy Francis Bacon képeiről is elmondható,
hogy egész életükben ugyanazt festették,
következetesen felismerhetők. Pina Bausch vagy Peter
Brook is a saját élményein, a megélt
valóságán keresztül jutott információkhoz.
Az előző periódusomban a nevelőintézetben
megélt gyerekkori élményeimet dolgoztam fel, de
ott sem magamról beszéltem, hanem absztrakt módon
a megélt valóságról.
Ön
híres arról, hogy Pygmalionként „formázza”
a táncosait, legalább annyira igényt tart
a személyiségükre, mint a technikai tudásukra.
FP:
Folyamatosan elindítok fiatalokat a pályán, két-
három évente egy-egy új generációt.
Minden attól függ, hogy mennyire képes beleengedni
magát az anyagba az illető. Ha nem képes, előbb-
utóbb kibukik. Minden reggel úgy kelek fel, hogy
újra megkérdőjelezem azt, aminek nekimegyek. Sokan
azért állnak tovább a társulatból,
mert nem hajlandók elfogadni a külső kritikát.
A mélyebb út helyett elmennek a felszínesség
irányába. Ez olyan szakma vagy inkább
életforma, ahol az ember haláláig küzd
önmagával, azzal, amit a színpadra visz.
Forrás:
https://papageno.hu/featured/2017/09/halalig-tarto-kuzdelem/
