Frenák

Jókúti
András @ Fotel Magazin
2010. március

Frenál
Pál anyanyelve a jelbeszéd és a tánc.
Kreatív névjegyét már letette a világ
legjobbjai közé. A zseniális képességű
koreográfus, aki társulatával külföldön,
főleg Franciaországban és Japánban
turnézik, itthon ritkán lép fel. Mi elcsíptük.

Frenák
a próba kezdete előtt egy órával érkezik.
Nyugodt, komoly, de szemében ott bujkál a mosoly,
feszültségnek semmi nyoma, pedig már csak egy nap
van hátra az előadás-sorozat első
produkciójáig. A Fiúk című nagy
sikerű művének átdolgozott változatát
mutatják be a Trafóban. Sportosan van öltözve;
izmos, szikár alkatából, finom mozdulataiból
egyértelműen kiviláglik a táncos. Közös
bemelegítés kezdődik, abból bontakozik ki
minden más. A színpadon három fiú.

Rajzolt
testűek, kidolgozottak, túl szépek. Berohannak,
felkapaszkodnak a színpadon lógó kötelekre,
táncolnak, majd négykézláb, kutyaként
acsarkodnak egymásra, vagy éppen cirkuszi
mutatványosokat megszégyenítő ügyességgel
mutatnak be akrobatikai gyakorlatokat. Mesterüknek közben
van ideje egy kis beszélgetésre és fotózásra.
Jelzi, soha nincs megelégedve a róla készült
fotókkal, de azért jól tűri a fotós
instrukcióit. Miközben megosztja velünk a
gondolatait koreográfiáiról, táncművészetről,
magyarul és franciául motiválja a tánccsoport
tagjait. A két nyelvet gyakran vegyíti is a beszélgetés
során, minthogy a társulat tagjai közt franciák
is vannak. Az egyik táncosnak még a kontaktlencséhez
hasonlatos lavórban való mozgást kellene
gyakorolnia – mondja. Bár a kezdésig már
csak bő egy nap van hátra, mindenki higgadt profiként
teszi a dolgát.

Összeszokott,
alaposan kézben tartott csapatnak tűnik kívülről
a Frenák Pál Társulat. A Trafó színpadán
vagyunk, az összes kellék a helyszínen van: az
emlegetett kontaktlencse és három kötél. Az
előadás nem a látványos díszletekkel
igyekszik lenyűgözni a közönséget. De
vajon mit szól a modern táncművészethez,
mozgásművészethez egy laikus? „Visszajön”
– mosolyog Frenák. Aki először lát
ilyet, lehet, hogy nem teljesen érti, mi zajlik, de újra
át akarja élni az élményt. Addiktív
a látvány. A kétlaki társulat egyébként
Franciországban szándékosan rengeteg úgynevezett
beavató előadást tart. Persze a nézőt,
ha nem tudja, mire számíthat, igencsak meglepi az erős
testiség, a meztelenkedés a színpadon.

„A testtel mutatunk meg dolgokat, de nem a
testet mutatjuk meg!” A koreográfus szemében a
test képlékeny anyag, azt kutatja, hogy hol vannak
képességeinek a határai. A kontaktus, az
érintkezés áll a középpontban: ember
az emberrel, ember az anyaggal. A plafonról lelógó
kötél esetén egy idő után már
azt sem tudni, hogy a táncos mozgatja-e a kötelet, vagy a
kötél a táncost. Frenák amúgy is a
kifacsart, a megszokottól eltérő pozitúrák
rajongója. Ennek következménye, hogy szívesen
foglalkozik mozgássérültekkel, siketekkel és
vakokkal is. „A saját lehetőségeikhez,
adottságaikhoz képest óriási eredményeket
lehet elérni velük, ez a legcsodálatosabb a
munkámban.” Rengeteg inspirációt, ihletet
merít innen is: a határok átlépését,
a hátrányos adottságok leküzdését
várja el egészséges tanítványaitól,
táncosaitól is.

Frenák
a nyolcvanas években emigrált Párizsba. Talán
éppen amiatt tudott beilleszkedni egy másik nyelvi
kultúrába olyan könnyen, mert számára
nem a magyar nyelv jelenti az anyanyelvet. Az ő anyanyelve a
siketek nyelve, a jelbeszéd. Szülei mindketten süketnémák
voltak, gyerekkorában sokáig kifejezetten ellenségként
tekintett a szóbeliségre. Az otthoni kommunikáció
egyetlen eszköze a jelelés, a mutogatás, a
gesztusok voltak. Amíg más gyerekek egyre hibátlanabb
mondatokat formáltak, ő a mozdulatok nyelvét
sajátította el felsőfokon. Ebben találta
meg kifejezőerejét, ezen tanult meg gondolkozni.
Klasszikus balettet, néptáncot és modern táncot
is tanult. Koreográfusi karrierje kezdőállomásának
a Gördeszkák című koreográfiát
tartja. „Minden darabom kiindulópontja ez, ettől a
pillanattól kezdve hívnak koreográfusnak, ezzel
tettem le a kreatív névjegyemet.” Az első
sikereket azután rengeteg további követte,
hamarosan Európán kívül is felfigyeltek a
formabontó újítóra. Társulatával
bejárta az egész világot, a tánc
univerzális nyelve mindenhol érthetőnek bizonyul a
közönség számára, kontinenstől és
kulturális háttértől függetlenül.

„A
kortárs koreográfusi munka teljes szabadságot
biztosít az alkotónak, hogy személyes
elképzeléseit, gondolatait megvalósítsa.
Nincsenek kötött keretek, csak élni kell a
szabadsággal és megtalálni a saját
eszközöket.” De egy igazi alkotó nem pihen
meg, amikor kialakította saját eszköztárát.
Szándékosan kimozdul a megteremtett egyensúlyból,
a biztonságból – és táncosaitól
is ezt várja el. „A határvonalra kényszerítem
magamat és művészeimet is. A test természetes,
organikus folyamatait próbálom követni, az egyén
és a test lehetőségeit egészen a
lehetetlenségig eltolni.”

Organikus
mozgástechnikát fejlesztett ki a táncosoknak
többféle közegben is meg kell állniuk a
helyüket, a színpad statikus biztonságát
felcseréli a levegő bizonytalanságával és
szabadságával. Az eredményt pedig látni
kell, elmesélni nem lehet. Ami a színpadon kibontakozik
előttünk, az egyszerre tánc, cirkusz, divatbemutató
és színház.