FÉLELEM,
INDULAT, TANÁCSTALANSÁG

Kutszegi Csaba @
Tánckritika.hu
2014

...ősi
rettenetek emlékét is felkelti a jelenet: mintha liánon
lógó boszorkány hullana az égből a
földön túli erőkkel szemben védtelen
földi harcosra. És mindez persze (csak) egy férfi
– nő kapcsolat ábrázolása (is).

Vajon az 1999-ben
bemutatott Tricks & Tracks felújítása miért
hat 2014-ben is frenetikusan? Emberi számítás
szerint a mában már vagy kicsit avíttnak kellene
lennie, vagy legalább – az utána eltelt másfél
évtizedben készült koreográfiák
árnyékában – a közelmúlt,
napjainkban szolidnak tetsző, túlhaladott opusaként
kellene szerénykednie. Ezzel szemben a Tricks & Tracks 2.
vág, mint a penge, üt, mint a profi bunyós. Sokkal
jobban, mint a legtöbb azóta készült előadás,
melynek alkotói szóban lehengerlő hatással
kecsegtetnek ugyan, de „színpadra kerülve"
(azaz tettben), eredeti erős hatásban, felkavarásban,
sokkolásban leginkább unos-untalan ismert, klisészerű
önismétléssel operálnak – halvány
eredményt produkálva.

Talán
azért erősebb még ma is a múlt század
utolsó évében realizált invenciócsomag,
mert készültekor még mindenki jobban hitt a
kortárs táncban. A kilencvenes évek végén
tényleg nagy boomja volt a tánc eme korszerű
stílusirányának, mely napjainkban
konszolidálódni látszik. A konszolidálódásnak
csak egyik jele, hogy – nyugaton és keleten egyaránt
– egyre több beért szerző újítja
fel több mint évtizedes sikerdarabjait, ezzel mintegy
megkísérelve időt állóvá
tenni a kortárs táncot. A papírforma szerint e
régi előadásoknak nem szabadna erősen hatniuk
a mában, még akkor sem, ha némi korszerűsítésen
esnek át. Ha mégis frissnek és erősnek
bizonyulnak, akkor vagy nem fejlődött semmit évtizedeken
át a műfaj, és csak a felszínen mutatja
magát állandóan dinamikusan változónak,
vagy – éppen ellenkezőleg – elindult a
klasszicizálódás útján (és
ez bizony fejlődés!), aminek egyik világos
következménye, hogy immár nemcsak aktuális
jelene, hanem aktuális múltja is van. Ha e
klasszicizálódás igaz, akkor ezzel az is jár,
hogy az új kortárs tánc eszményének
már ante portas kell toporognia, hogy új idők új
dalaival kíméletlenül múzeumba tolja a nagy
elődöket, hogy aztán néhány év
múlva (egyre rövidebb periódusban tündökölve)
maga is menthetetlenül elavuljon. Vagy egyszer lesz olyan új
művészet, amelyik mindig annyira új marad, hogy
soha nem lesz múltja, csak jelene? Szerintem az egyenlő
lesz a művészet halálával, vagy legalábbis
annak a műfaji ágazatának az elhunytával.
Éppen ezért (tudniillik mert egyszer mindegyik legújabb
jelenség elavul) egy kicsit sem nézem rossz szemmel a
kortárs tánc klasszicizálódását
(ugyanis ha klasszicizálódik, akkor már
nyomtalanul nem avul el), sőt, örömmel fogadom az arra
érdemes évtizedes darabok felújítását,
mert e jelenség implicite azt bizonyítja, hogy az igazi
korszerűség mégis a tudással,
elmélyültséggel és szakismerettel
megalapozott invenciózus érték maga, míg
a divatos, ám csupán felszínes kvázi
innováció szalmaláng csupán.

A Tricks &
Tracks Frenák Pál életművének egyik
jelentős fordulópontja, abban a pillanatban készült,
amikor az alkotó – hasonlóan számos
művészet számos alkotójához –
rádöbbent arra, hogy személyes múltján
túllépve, nem csak önmagáról kell
tudósítania, hanem a széles nagyvilágról
kell véleményt formálnia. A kilépés
önmagamból és vele párhuzamosan a
rácsodálkozás a körülvevő világra
– e kétirányú inspirációból
keletkeznek a művészetekben az emlékezetes
mélyharapások; ilyen a Tricks & Tracks 2. is. Ettől
a valódi alkotói mély alapozottságtól
képes másfél évtized múltával
is hiteles maradni az előadás, ha ez nem lenne meg, a
fizikai látványosságok felszínesek
maradnának benne, nem sütne át rajtuk a lényeget
képviselő testi-lelki kockázatvállalás.

A mű
születésekor Frenákot valóban mélyen
megérintette „az ember a mai világban"
élménye, ehhez el kellett töltenie majd' félévet
Japánban, ahol különös elegyben keveredik a
hiper technikai fejlettség és a tradíciók
elpusztíthatatlan, makacs továbbélése.
Persze ebből még nem következik feltétlenül
az a sokkoló fizikai kockázatvállalás,
ami ott bujkál valamennyi akcióban, és a kötélen
leereszkedő lánnyal bemutatott kettősben kulminál.
Félelem, indulat és tanácstalanság
motiválja az agresszív viselkedést, és
eme érzelmek táptalaja az a környezet, amelyben
egy időben él a hirtelen megugrott technikai fejlettség
realitása és a ma már szinte felidézhetetlenül
egyszerű, csendes és lassú, máshogy kemény
hétköznapokból szerveződő múlt,
mely az alapjait vesztett, teljesen védtelen, ám mégis
érthetetlenül erős tradíciókban
mutatkozik meg. Ez a feszítő kettősség szinte
kibírhatatlan. Ennek elviselése, feldolgozása
vált ki haragot és agressziót.

Frenák Pál
ráutaló öltözetben, megjelenésben
(parókák, bukósisak), valamint tevékenységben
(motorozás) felidézi a ma konkrét jellemzőit
is, de koreográfiája, színpadképe,
alkalmazott zenéje elsősorban lélekkivetülés,
mely hangulatilag az emberi belsőben lejátszódó
folyamatokat szimulálja; teátrálisan, olykor
nyers eszközökkel (lásd: stroboszkóp), de
motiváltan, megalapozottan és indokoltan.

A
kiemelkedő jelenetben, a már említett köteles
kettősben mai és múltbéli veszélyek
érzete találkozik. Az egyik viszonyítási
pont a mai kor eszelős teljesítmény-túlhajszolása,
amelyben az élő testek szinte gépekként
gyorsítják a tempót, és kísérlik
meg legyőzni a fizika törvényeit. Másrészről
meg ősi rettenetek emlékét is felkelti a jelenet:
mintha liánon lógó boszorkány hullana az
égből a földön túli erőkkel szemben
védtelen földi harcosra. És mindez persze (csak)
egy férfi – nő kapcsolat ábrázolása
(is).

Frenák Pál
és a „régi motoros" Jantner Emese mellett
jórészt új generáció tagjai
szerepelnek a felújításban, és ők is
teljesen otthonosak a frenáki világban (persze egyikük
számára sem ismeretlen a koreográfus). Vasas
Erika és Holoda Péter a köteles kettősben
káprázatos. Nem tudom, kockázatvállalásuk,
tempójuk, testi-lelki odaadásuk még mennyire
fokozható, de őket nézve azt gondolom: van jövője
a kortárs táncnak. Még talán
Magyarországon is.

Forrás:
http://www.tanckritika.hu/kategoriak/kritika/597-kutszegi-csaba