Sajtó
Kritika
Twins
Legáth Zsolt
prae.hu
HU

Egy
koreográfia, két előadás, nagy csalódás

Legáth Zsolt @ Prae.hu
2009.02.21.

Frenák Pál bemutatója a
Nemzeti Táncszínházban

Ha méltó kritikát
szeretnék Frenák Pál legújabb, Ikrek című
előadásáról, akkor némi
változtatással újra leközölhetném
a Trafóban 2006 tavaszán bemutatott MIL ANról
készült írásomat. Ám ha így
járnék el, az éppúgy megtévesztő
lenne, mint premiernek tüntetni fel egy felújítást.


Joggal fog csalódni, aki úgy
hitte, Frenák Pál új bemutatójára
váltott jegyet. Nem arra váltott! Amit látni
fog, az a lassan három évvel ezelőtti MIL
AN
 egy kicsit
átfrazírozva.

Természetesen minden
alkotónak szuverén joga továbbgondolni egy-egy
motívumot, témát. Számtalan művész
nevét lehetne felsorolni, akik egész életművükben
hasonló tematikával foglalkoznak, újra meg újra
ugyanazt a problematikát járják körül.
Sőt, kis túlzással az igazán nagyok mind
ilyenek. Az önismétléshez ennek semmi köze.

Annak
viszont, amit Frenák most mutatott, csak az önismétléshez
van köze.

Továbbá természetesen
sehol nincs lefektetve, hogy mennyit kell változtatni egy
darabon ahhoz, hogy az önálló műként
állhasson a nézők elé. 80-90 százalékot
minimum, vagy legalább 50-et, vagy még kevesebb is
elég? Ha már itt tartunk, példának okáért
Bozsik Yvette Egy faun
délutánja
 című
koreográfiájának felújításában
(legutóbb az előző évadban volt látható
a Nemzeti Táncszínházban) néhány
nüansznyi változtatással (a Faun új
jelmezével, illetve a zárókép
újragondolásával) jelezte azt, mit gondol
másként férfi és nő kapcsolatáról
a darab 1999-es bemutatója óta. Mégsem érezte
adekvátnak új előadásként megnevezni
a koreográfiát, pedig az gondolatiságában
sokkal távolabb van az eredeti műtől, mint Frenák
két darabja egymástól.

Az Ikrek nem
gondol tovább semmit a MIL
AN
ban felvetett problematikából.
El nem tudom képzelni, miért kellett újra
elővenni. Talán eddig nem talált Frenák két
egymásra kellően hasonlító táncos
fiút? Ezúttal Újvári Milán helyett
Várnagy Kristóf küzd önmagával a lélek
mély rezdüléseinek titokzatos világában,
társául az emberszabású bábu
helyett ezúttal a hús-vér Major László
m.v. szegődik. A többi mind ugyanaz: a díszlet, a
marionett, a görkorcsolya, a sirályok, a hinta, a
gondolat stb. stb. stb. Ez bizony jóval túl van egy-két
utaláson, illetve motívumok továbbvitelén.

Ha
mindettől el is tekintünk, a bizonyítvány
akkor se fényesebb: az előadásnak nincs egyetlen
maradandó jelenete, egy fiú önmarcangolását
látjuk 45 percben.

Külön meg kell említeni
az előadás zenei szövetét, amivel az a baj,
hogy nincs. A koreográfia alá tett zenék egy
pillanatra sem ütik meg még az igényes háttérzene
színvonalát sem (zenei szerkesztő Gergely
Attila).

Végig az motoszkált a fejemben, mintha
mindez a Frenákot az utóbbi időben rendre
önismétléssel vádló kritikának
szóló fricska lenne (bár jómagam lelkesen
fogadtam ezt megelőző darabját, az In
TimE
-ot): Nesztek,
ezt szapuljátok!
 De
lehet, hogy túlértékelem a kritika szerepét,
amikor azt gondolom, érdekli Frenákot...

Summa
summarum, mindenki jobban járt volna, ha a műsorfüzet
sarkába a Felújítás! felirat
kerül. Jobb lenne Frenáknak, mert nem kéne zsebre
tennie azt, amit a kritikától teljesen jogosan kapni
fog, és jobban járt volna a néző, mert
legalább tudná, mire vett jegyet és nem érezné
becsapva magát.



Forrás:
https://www.prae.hu/index.php?route=article/article&aid=1862

menu
x
Archive
Archive