Az
ösztönösség határain

Koren
Zsolt @ Népszava
2002.03.21

Carmen-téma,
ahogy Frenák Pál látja - ma este a Trafóban

A
Tricks and Tracks és a Lakoma után új
koreográfiával jelentkezik a március 15-én
Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett Frenák
Pál nemzetközi társulata. A KáOsz című
bemutató a Budapesti Tavaszi Fesztivál
Carmen-sorozatának nyitóelőadásaként
ma látható először a Trafó Kortárs
Művészetek Házában.

Carmennál kaotikusabb hősnőt
nem találunk - véli Frenák Pál

-
Mi az, ami a Carmenból megmarad egy ilyen feldolgozás
során?

-
Maximum kiindulópontként érdekelt az alapmű,
tehát feltétlenül érintettük, de
semmiképpen nem ragadtunk meg benne. Nem abban a klasszikus
keretben mutatjuk be, ahogy az megszokott. Éppen ezért
azt mondanám, hogy teljesen felboncolom, szétrombolom a
darabot, és így felszínre kerülnek olyan
érzések és utalások, amilyenekkel
Carmen-interpretációban még soha nem
találkoztunk. Ismerem az alaptörténetet, tudom,
hogy ki ez a cigánylány, ugyanakkor mégis
teljesen felismerhetetlenné teszem. Aki ismeri a Carment és
hajlandó szabaddá engedni a gondolatait, mindenképpen
megérti az előadásunkat, aki viszont kizárólag
azt akarja megint visszalátni, amihez hozzá van szokva,
biztosan csalódottan távozik majd. Az alaptémát
radikálisan felrúgtuk. A kapcsolatok és
konfliktusok, a rivalitás megmaradt, a konkrétumok
azonban a próbafolyamat során egyesével és
véglegesen morzsolódtak le az előadásból.
Gergely Attila szólójánál például
nem tudni, hogy Carment táncolja, a szeretőt, a hódító
Don Juant, vagy éppen a bikát, ugyanakkor egyértelművé
válik, hogy ezek az identitások egyazon emberbe
olvadnak bele. Egy kereszteződésben az a pont a fő,
ahol mindenki keresztbe megy, márpedig ott káosz van.
Idetartozik az is, hogy a darabban minden fiú konfrontálódik
a női léttel, mivel a férfiak sok esetben magukban
hordozzák a Carmen figura végzetét - azt, hogy
egyszerre több embert képesek szeretni és
befogadni. Az elkur- vulás velejárója egyfajta
skizofrénia, de mi ezt nem narratív módon
tálaljuk. A hódítók is behódolnak
olykor.

-
Miért fontos, hogy az identitás kérdésköre
ennyire egyértelműen jelenjék meg?

-
Mert valamilyen szinten mindannyian küszködünk ezzel a
problémával. Abban az értelemben én is,
hogy nem tudom, milyen formában szituáljam önmagamat
abban a korban és társadalomban, kiváltképp
abban a rétegben, amiben élek. Csak azt látom,
hogy a tömegek egyetértenek olyan helyzetekkel, amivel én
képtelen lennék. Magyarországon bizonyos
kulturális megjelenítéseknek iszonyatos sikere
van, és ez a tény nekem zsigeri fájdalmat okoz.
Túl mélyen érzem azt, hogy bűnt követünk
el a saját társadalmunkkal szemben, hiszen
mértéktelenül populáris, nacionalista
megnyilvánulásaink vannak, amelyek többek között
károsak a valódi kultúra értékeire
is.

-
Megjelenik ebben az előadásban is a sokat emlegetett
frenáki látásmód?

-
Most elmarad több olyan elem is, amelyhez hozzászokott a
társulat közönsége: nem lesznek látványos
térbeli függesztések, a siketek jelbeszéde
is kimarad ezúttal. Ez a koreográfia a többihez
képest nyersebb formát öltött és ez
elsősorban Carmennek köszönhető, mivel ez az első
darabom, ami konkrét témának a feldolgozása,
még ha felismerhetetlen is lesz. Csakis úgy tudtam
felépíteni az előadást, hogy első
lépésként leromboltam a Carmen- kultuszt - ha
van ilyen -, hiszen így tudja a legerőteljesebben
megmutatni magát ez a figura. Számomra elviselhetetlen,
hogy egy klasszikus mű feldolgozása manapság éppen
olyan, mint harminc éve, holott már akkor is közhelynek
tekintették. Itt is megjelenik ugyan a vörös-fekete
színkombináció, de Király Tamás
fantáziakosztümjeiben is csak utalásképpen
engedtem. Inkább futurista, vizionális kivetítések,
amelyek a jövő század Carmenjeit idézik.

-
Hányfélét?

-
Carmen multiplikálódott, legalább nyolcvan arcát
megmutatva, ha úgy vesszük. Nem véletlen, hogy a
KáOsz címet kapta az előadás. Ha
elmélyülünk a személyiségében,
rájöhetünk: nála kaotikusabb hősnőt
nem is találhatnánk. Minden formában a
gonoszságával és a hiúságával
próbált magának érvényt szerezni,
annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, milyen
hirtelen fog áldozattá válni. Sokan ezt a káoszt
nem kiélve, ezeket a vívódásokat nem
feldolgozva törik meg az életüket negyvenéves
kapcsolatok után. Szinte mindannyian ilyenkor eszmélünk
csak rá: ez idáig nem a saját életünket
éltük.